Az Amerikai Egyesült Államok régóta tervezi Grönland annektálását, az erre vonatkozó igényt komolyan kell venni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Murmanszkban, egy, a sarkvidék jövőjéről tartott fórum plenáris ülésén.
„Csak első pillantásra lehet ez meglepő valaki számára, és súlyos tévedés lenne azt hinni, hogy ezek valamiféle extravagáns kijelentések az amerikai kormányzat részéről. Ez távolról sincs így” – mondta az orosz államfő.
Vlagyimir Putyin emlékeztetett rá, hogy a Grönland és az Izland annektálására vonatkozó amerikai tervek először az 1860-as években jelentek meg. Az Egyesült Államok 1867-ben 7,2 millió dollárért, azaz több mint 11 millió rubelért vásárolta meg Alaszkát Oroszországtól, amit akkor kinevettek, és a területet elnevezték „Andrew Johnson (elnök) jegesmedvekertjének”. Ennek fényében Grönland megszerzése nem talált támogatásra.
Mint mondta, 1910-ben előkészületben volt, ám meghiúsult egy területcsere-ügylet az Egyesült Államok, Németország és Dánia között. A második világháború idején Washington katonai támaszpontokat telepített a szigetre, hogy megvédje a németektől, majd felajánlotta Dániának, hogy megvásárolja Grönlandot.

Rámutatott, hogy „az Egyesült Államok továbbra is módszeresen előmozdítja geostratégiai, katonapolitikai és gazdasági érdekeit az <a href="//index.hu/gazdasag/2022/10/31/harc-eszaki-sarkvidek-eljegesedes-orosz-amerikai-feszultseg/" id="hyperlink_73a0153935d7ef70673a69481c120e60" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!