A Győzelem napja az egyik legfontosabb ünnep Oroszországban, ekkor ünneplik a náci Németország második világháborús legyőzését, a Szovjetunió által hozott áldozatokat – az 1941–45 közötti időszakban 27 millió orosz állampolgár vesztette életét.
Az idei május 9-ei felvonulás főparancsnoka Oleg Szaljukov volt. Az ünnepségen beszédet mondott Vlagyimir Putyin, aki a Kremlből sétált át a Vörös térre, ahol katonai parádé fogadta. Az elnök beszédében az Ukrajna elleni agressziót ismét „különleges katonai műveletként” emlegette, és kiemelte, hogy békét és stabil jövőt akar látni.
Ma a civilizáció ismét fordulóponthoz érkezett. Valódi háború robbant ki szülőföldünk ellen, de mi megőrizzük a biztonságunkat
– mondta Vlagyimir Putyin, miután köszöntötte a katonákat a Győzelem napja alkalmából. Elmondta, Donbasz lakóit is megvédik mindentől.
„Úgy gondoljuk, hogy a felsőbbrendűség minden ideológiája eredendően visszataszító, bűnös és halálos. A nyugati globalista elitek azonban még mindig a kizárólagosságukról beszélnek, egymás ellen uszítják az embereket és megosztják a társadalmakat, véres konfliktusokat és puccsokat provokálnak, gyűlöletet, ruszofóbiát és agresszív nacionalizmust szítanak, lerombolják a családot és a hagyományos értékeket, amelyek az embert emberré teszik” – mondta Vlagyimir Putyin. Hozzátette:
Mindezt azért teszik, hogy továbbra is diktálhassanak, ráerőltethessék akaratukat, jogaikat, szabályaikat, valójában a rablás, az erőszak és az elnyomás rendszerét a népekre.
Szerinte úgy tűnik, a Nyugat „elfelejtette, hogy a nácik őrült világuralmi igénye mire vezetett”. Hozzátette, szerinte azt is elfelejtették, hogy ki győzte le a legnagyobb gonoszt a világon és kik nem kímélték életüket Európa népeinek felszabadításáért.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/05/09/haboru-oroszorszag-ukrajna-vlagyimir-putyin-moszkva-felvonulas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!