XIV. Leó pápa vasárnap délután elhagyja a Vatikánt, és a következő két hetet a Rómától harminc kilométerre található Castel Gandolfóban tölti – közölte az MTI. Az egyházfő a vasárnap déli Úrangyala-imádságot még a vatikáni pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el. A pápa beszédében angol nyelven fájdalmát fejezte ki és tudatta, hogy imádkozott a texasi áradások áldozataiért.
XIV. Leó méltatta azokat a zarándokokat, akik a júliusi forróságban érkeznek Rómába a jubileumi szent évben, és nem tántorodnak el, hogy végigjárják a bazilikákat. „Mindenkinek azt kívánom, legyen lehetősége vakációzni teste és lelke feltöltésére” – mondta XIV. Leó, aki a Vatikán által közölt információk szerint már vasárnap délután megérkezik Castel Gandolfóba.
Az Albano-tó partján emelkedő, több mint nyolcezer-ötszáz lakosú város „második Vatikánként” ismert a pápák nyári rezidenciája miatt.
II. János Pál és XVI. Benedek is Castel Gandolfóban töltötte a nyár legmelegebb heteit. A hagyományt Ferenc pápa szakította meg: 2013 és 2025 között üresen állt a vidéki pápai palotaegyüttes, és az idegenforgalom is majdnem teljesen eltűnt a városból.
XIV. Leó pápa július 20-ig tartózkodik Castel Gandolfóban.
A következő vasárnap a közeli Villanova Szent Tamásról elnevezett templomában mutat be misét, majd a Castel Gandolfo pápai palotája előtti téren mondja el az Úrangyala-imát. Július 20-án pedig Albano székesegyházában misézik, amely egyházmegyének címzetes püspöke volt pápává választásáig.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/07/06/xiv-leo-papa-vakacio-nyaralas-pihenes-vatikan-castel-gandolfo/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!