Mint arról beszámoltunk, Robert Fico szlovák miniszterelnököt május 15-én, szerdán a kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után meglőtték. Úgy tűnt, hogy a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor több lövés is eldördült.
A mellkason és gyomron talált politikust életveszélyes sérülésekkel szállították helikopterrel a besztercebányai kórházba, ahol éjjel órákig tartó műtét után sikerült stabilizálni őt, de továbbra is nagyon súlyos volt az állapota.
Pénteken mintegy kétórás műtéti beavatkozáson esett át, és az orvosok megpróbálták az „állapotát a pozitív prognózis felé mozdítani”, és eltávolították a lőtt sebből visszamaradt, elhalt szöveteket is. A szlovák kormányfőhelyettes akkor azt nyilatkozta, annak a veszélye, hogy Robert Fico állapota rosszabbra fordul, továbbra is fennáll, és a jövőben a miniszterelnök átkerülhet Pozsony egyik kórházába.
Van javulás, de egyelőre nincs átszállítás
Most azonban Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a miniszterelnököt egyelőre nem szállítják át Pozsonyba, mivel állapota ezt nem teszi lehetővé, de már stabil, és a pozitív prognózishoz a pénteki műtét is hozzájárult – írja a Paraméter.
A miniszterelnök úr eszméleténél van, de természetesen azokkal a korlátokkal, amelyeket egy ilyen súlyos sérülés jelent
– mondta Robert Kalinák miniszterelnök-helyettes. Megerősítette, hogy a kormány a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/05/18/szlovakia-robert-fico-merenylet-mutet-allapot/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!