Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az iráni és amerikai tárgyalófelek április 12-én megállapodtak abban, hogy április 19-én folytatják magas szintű egyeztetéseiket Teherán nukleáris programjáról. Sokan úgy vélték, hogy a tárgyalások helyszíne a Közel-Keletről Európába kerül át, Irán azonban ragaszkodik hozzá, hogy a második találkozót is Ománban tartsák meg. (Korábbi cikkünkben már bemutattuk, miért kulcsszereplő az Ománi Szultánság, és hogy jelentősége diplomáciai közvetítőként nemcsak regionálisan, hanem globálisan is felértékelődött.)
Sárkány László a tárgyalások első fordulójáról elmondta, hogy az közvetett módon zajlott: az ománi diplomaták a két küldöttség szobái között ingáztak. Az iráni külügyminiszter-helyettes, Abbász Aragcsi és az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff csak a tárgyalások végén találkozott rövid időre személyesen.
Önmagában véve mindössze annyi történt, hogy mindkét fél teljesítette a tárgyalás alapvető feltételeit – de már ez is eredmény. A megbeszélések legfontosabb következménye, hogy nagy valószínűséggel lesz folytatás. Ez pedig, tekintettel a két szembenálló félre és a közvetítő Omán szerepére, nem kis teljesítmény
– értékelte a tárgyalásokat a Közel-Kelet-kutató.
Trumpnak látnia kell: Irán nem Líbia
Sárkány László szerint már maga a közvetett tárgyalás és az azt követő személyes kézfogás is elegendő volt ahhoz, hogy kézzelfogható optimizmust keltsen a régióban – egy olyan térségben, amelyet egyébként is feszültség alatt tart a gázai konfliktus és a szíriai rezsimváltás.
A kutató emlékeztetett arra, hogy Irán regionális riválisa, Szaúd-Arábia – amely korábban szkeptikusan viszonyult a 2015-ös atomalkuhoz, és támogatta Donald Trump 2018-as döntését a megállapodás felmondásáról – most szintén üdvözölte az ománi tárgyalásokat. Bahrein és Katar is követte a példáját, és saját bátorító nyilatkozatokat adott ki.
Sárkány úgy véli, a lehetséges megállapodás kulcsa az, hogy Ali Hamenei iráni ajatollah hajlandó lesz-e nehéz döntéseket meghozni. Az amerikai fél az úgynevezett „líbiai opciót” erőltetné, ami azonban Irán számára vörös posztó. Bár ez a hivatkozás a felszínen diplomatikusnak tűnhet, Teherán olvasatában közvetlen fenyegetést jelent.
A Közel-Kelet-kutató kifejtette, hogy a „líbiai modell” Moammer Kadhafi és a nyugati országok – különösen az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – között 2003-ban kötött megállapodásra utal, amely Líbia nukleáris, vegyi és rakétaprogramjainak felszámolásáról szólt. A szankciók feloldásáért és a nemzetközi közösségbe való visszafogadásért cserébe Kadhafi lemondott az ország számos stratégiai képességéről. Ez a folyamat azonban – tette hozzá Sárkány – nem a stabilitás irányába vezetett, sőt: 2011-ben, az „arab tavasz” idején a NATO a nép támogatásának ürügyén beavatkozott, és megdöntötte Kadhafi rendszerét.
A kutató hangsúlyozta, hogy Irán számára ezért eleve rossz ómen a líbiai „békés példára” való hivatkozás. Egyrészt történelmi tapasztalat, másrészt – mint fogalmazott – a Trump-adminisztrációnak világosan látnia kell: Líbia és Irán között alapvető különbségek vannak. Míg az Iráni Iszlám Köztársaság egy többpólusú, rugalmas intézményrendszerre épül, amely Ali Hamenei ajatollah vezetése alatt páratlan kohéziót tart fenn a külső fenyegetésekkel szemben, addig Líbiában a politikai rendszer Kadhafi személyes uralmára és törzsi szövetségeire épült.
Iránban – mutatott rá a kutató – az intézmények koordináción és szinergián keresztül reagálnak a kihívásokra, míg Líbiában a független struktúrák hiánya végül az ország összeomlásához vezetett, miután Kadhafi hatalma megszűnt. A líbiai állam széthullott, fegyveres csoportok és törzsi rivalizálás uralta el.
Sárkány László szerint a tárgyalásokat tovább nehezíti Trump tárgyalási stílusa, amely egyszerre kínál megállapodást és helyez kilátásba katonai csapást – a kutató ezt „hideg-meleg” módszerként írta le. Nem feltétlenül üres fenyegetésről van szó – tette hozzá –, hiszen a világ legpusztítóbb nehézbombázói már megérkeztek a Közel-Keletre.
A kutató azonban úgy látja: a tárgyalás célravezetőbb lehet, mint a fenyegetés, különösen annak fényében, hogy Irán stratégiai szövetségese Oroszország.
Az amerikai vezetés egy katonai akcióval nemcsak Iránt, hanem Moszkvát is konfliktusba sodorhatná, márpedig ha Washington valóban a háború lezárásában érdekelt Ukrajnában, akkor nem engedhet meg magának egy újabb nyílt konfrontációt az orosz féllel
– fogalmazott Sárkány László, kiemelve, hogy a Teherán–Moszkva-tandem nem pusztán két szövetséges ország, hanem egy sajátos, eurázsiai stratégiai entitást is képvisel egy multipoláris világrendben.
Irán összekapcsolódott Oroszországgal
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!