Mary Waltert, a 23 éves, ápolónak készülő nőt 1980. január 24-én ölték meg egy lőfegyverrel lakókocsijában, Kansas középső részén. Az ügy már régen kihűltnek számított, amikor egy nyomozó 2022-ben rávette a megyei seriffet: nyissa meg újra az aktát, és alkalmazzon olyan technológiát, amely évtizedekkel korábban még nem állt a rendelkezésre – jelentette az ABC.
Az új bizonyítékok igazolták, hogy a gyilkos Steven Hanks volt. Az akkor 25 éves fiatalember már a bűncselekmény után gyanúsított volt. Miután a dossziét leporolták, két nyomozó tavalyelőtt újra kihallgatta a korábbi gyanúsítottat, aki négy évtized elteltével bevallotta: ő követte el a gyilkosságot. A most 70 éves Hanks a minap kapta kézhez a másodfokú ítéletet.
A bíró szigorított az ügyészség vádalku-javaslatán, és 25 évre ítélte a gyilkost, amiből tízet mindenképpen a rácsok mögött kell töltenie. A seriff szerint ez volt a legrégebbi megoldatlan ügy Kansasban.
Kár, hogy sokan azok közül, akiket érzékenyen érintett a tragikus bűncselekmény, elhunytak, mielőtt a gyanúsítottat bíróság elé állították volna
– jelentette ki Brian Bellendir. A seriff ugyanakkor dicsérte az „elhivatott rendőröket”, akikben volt kitartás, hogy pontot tegyenek az ügy végére.
Mary Waltert, a feleséget, anyát és ápolónő-hallgatót több lövés érte. A gyilkos fegyvert megtalálták ugyan, a gyilkosságot azonban akkor nem sikerült rábizonyítani a gyanúsítottra, Steven Hanksre, így a vizsgálatot két év elteltével, 1982-ben leállították.
A főügyész helyettese szintén elismeréssel nyilatkozott a két nyomozó, Adam Hales és David Paden állhatatos munkájáról. Az nem derült ki, hogy a nyomozás során tisztázódott-e a gyilkos indítéka.
Megoldatlan gyilkosságok
Mind a mai napig nem világos, ki ölte meg Rodney Markst. A 32 éves ausztrál asztrofizikus a Déli-sarkon munka közben váratlanul rosszul lett. Felszökött a láza, egyre erősebb […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/09/20/egyesult-allamok-kansas-gyilkossag-kihult-nyomon-nyomozas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!