Az izraeli−amerikai−iráni konfliktus miatt gyakorlatilag leállt a hajózás a Hormuzi-szorosban. A Lloyd’s List elemzőcég szerint körülbelül 200 olajszállító tartályhajó és több száz egyéb hajó rekedt a szorosban és a szomszédos vizeken – a Perzsa-öbölben és az Ománi-öbölben –, számolt be a Meduza.
Irán korábban kijelentette, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladó bármely hajót legális célpontnak tekinti. Akiket ez a fenyegetés nem riasztott el, azokat a biztosítási díjak hirtelen emelkedése rettentett el. A lap megjegyezte, hogy a GPS-navigáció és a kommunikáció rendkívül gyenge a régióban.
Drasztikusan lecsökkent a hajóforgalom a Hormuzi-szorosban
Általában naponta több mint száz hajó halad át a szoroson, köztük 40-50 olajszállító tartályhajó. 2026 első hónapjaiban a forgalom napi több tucat hajóra csökkent, március első hetében pedig – a háború kezdete óta – naponta legfeljebb négy hajó haladt át a szoroson.
A megfeneklett hajók többnyire kikötőkben és rakodóhelyeken rekedtek állandó veszélyben, a tűz alatt. Több ezer tengerész került már ilyen helyzetbe: legalább kilenc hajót megtámadtak, legkevesebb hárman életüket is vesztették. A tengerészek megmentése gyakorlatilag lehetetlen. […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/07/hormuzi-szoros-irani-haboru-hajozas-olajszallito-tartalyhajo/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!