Magyarország és a Vatikán az elkövetkező időszakban is következetesen ki fog állni a béke mellett, és támogatni fogja minden eszközzel a békére irányuló törekvéseket, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten – írta az MTI.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a vatikáni kollégájával, Paul Richard Gallagherrel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy jelenleg az egyik legsúlyosabb globális és európai veszélyforrást az ukrajnai háború jelenti, ezért Magyarország és a Vatikán is következetesen kiáll a béke mellett a harcok kirobbanása óta.
Majd nagyrabecsülésének adott hangot azzal a szereppel kapcsolatosan, amelyet a Szentszék felvállalt a szemben álló felekkel való kapcsolattartás és a béketárgyalások szorgalmazása terén.
Egyetértünk Gallagher érsek atya korábbi értékelésével, miszerint több bátorság kell a békéhez, mint a háborúhoz, s ahhoz, hogy a párbeszédet válasszuk az erőszak helyett és az őszinteséget a képmutatás helyett
– mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy a jövőben is következetesen kiállnak a béke mellett, és minden létező eszközzel támogatják az erre irányuló törekvéseket.
Szijjártó Péter azt a reményét is kifejezte, hogy Brüsszel nem fogja megakadályozni a béketeremtést, és egyúttal üdvözölte a béketárgyalások alatt elért újabb mérföldköveket, a fekete-tengeri biztonsági megállapodást és az energia-infrastruktúrával szembeni támadások tilalmát. Ezzel kapcsolatban elmondta, külön jó hír, hogy az energia-infrastruktúra elleni támadások tilalmáról szóló orosz–amerikai egyetértés magában foglalja a Magyarországra vezető energetikai infrastruktúrával szembeni támadások tilalmát is.
Magyarország folytatja a Hungary Helps programot
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!