„Donald Trump elnök kiállása a béke mellett az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán a pénteki washingtoni eseményekről. A tárcavezető szerint az ovális irodában történtek új reményt adhatnak a konfliktus lezárására.
Mint írtuk, pénteken először találkozott egymással személyesen Donald Trump és Volodimir Zelenszkij azóta, hogy az amerikai elnököt beiktatták hivatalába. A találkozón mind Donald Trump, mind J. D. Vance nekitámadt Ukrajna vezetőjének: az elnök egyenesen azzal gyanúsította meg Zelenszkijt, hogy az a harmadik világháborút kockáztatja, Vance pedig tiszteletlennek nevezve az ukrán elnököt.
A találkozó végül idő előtt ért véget, mivel Volodimir Zelenszkij elviharzott a Fehér Házból. Donald Trump rögtön a találkozó után posztolt a közösségi médiában, ahol kijelentette, hogy Zelenszkij nem áll készen a békére.
Trump álláspontja „a józan ész hangja”
Szijjártó szerint „az események élesen rávilágítottak arra a választóvonalra, amely elválasztja azokat, akik az öldöklés megállítására törekszenek, azoktól, akik sem emberéletekben, sem eurómilliárdokban mért áldozatoktól nem riadnak vissza a háború folytatása érdekében”.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!