XIV. Leó pápa szombaton elfogadta egy betegeskedő spanyol püspök lemondását, aki egyházi vizsgálat alatt áll, miután a vádak szerint az 1990-es években szexuálisan bántalmazott egy fiatal papnövendéket – számolt be róla az ABC News. Ez az első ismert alkalom, hogy az új pápa visszaéléssel vádolt püspök lemondását fogadta el.
A Vatikán egyetlen mondatból álló közleménye szerint Leó pápa elfogadta a 76 éves Rafael Zornoza, Cádiz püspöke lemondását. A döntést nem indokolták, a püspök tavaly 75 évesen – a püspökök szokásos nyugdíjkorhatárán – nyújtotta be a pápának a lemondását,
amit azonban csak az után fogadtak el, hogy a sajtó a hónap elején azt írta: Zornozát egyházi bírósági vizsgálat alá helyezték.
Az El País napilap, amely 2018 óta sorozatosan tárja fel a spanyol katolikus egyházban történt évtizedes visszaéléseket és az azokat övező eltussolásokat, közölte: Rafael Zornozát azzal vádolják, hogy fiatal papként, a getaféi szeminárium vezetőjeként bántalmazott egy fiatal, azóta kilépett papnövendéket.
A beszámoló – egy, a nyáron a Vatikánnak írt levélre hivatkozva – arról írt, hogy a püspök fogdosta a fiút, és rendszeresen vele aludt 14 éves korától egészen 21 éves koráig.
A volt papnövendék levelében az is szerepelt, hogy a püspök gyóntatta őt, valamint rábeszélte, hogy forduljon pszichiáterhez, hogy „meggyógyítsa” a homoszexualitását. A cádizi egyházmegye tagadta a vádakat, de megerősítették, hogy a vizsgálatot a madridi egyházi bíróság, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/11/23/xiv-leo-papa-puspok-lemondas-szexualis-bantalmazas-visszaeles/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!