A vád szerint tizenegy év alatt egészen pontosan 986 126 frankot, csaknem 400 millió forintot tulajdonított el a Beyeler Alapítvány alkalmazottja, aki a többrendbeli sikkasztás mellett üzletszerűen elkövetett pénzmosás gyanújával került az ítélőszék elé. Bűnösségéhez nem fért kétség.
Az 54 éves nő a többrendbeli sikkasztásért kimondott hároméves, az okirat-hamisításért háromhónapos, a pénzmosásért pedig négy hónapos börtönbüntetése mellett – a sajátos rendelkezések alapján – 45 napon át napi 70 frankos pénzbüntetést kapott, nem utolsósorban pedig arra kötelezték, hogy 899 ezer forintos kártérítést fizessen megkárosított munkáltatójának, a Beyeler Múzeumnak – jelentette a bázeli BaZOnline. Egyelőre nem világos, hogy a kártérítést miként fogja megtéríteni.
Az elsőfokú, még nem jogerős büntetés egy hónappal súlyosabb az ügyész által követelt három és fél évnél.
A nő hónapra lebontva több mint 7400 frankkal, csaknem 3 millió forinttal, azaz naponta százezer forinttal egészítette ki keresetét.
A tárgyalás két nap alatt lezajlott, a háromtagú tanács elnöke pedig maga is tanulmányozta a bizonyítékokat, azokat a nyugtákat, amelyeket kollégái helyett hamisítással a vádlott látott el kézjegyével.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/08/12/svajc-muzeum-penztaros-sikkasztas-penzmosas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!