Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Március 22-én és 23-án sorsdöntő népszavazás zajlik Olaszországban, amely alapjaiban írhatja át az államszervezet működését. Vásárhelyi Árpád Olaszország-szakértő az Indexnek adott interjújában rávilágított, hogy bár a kérdések elsőre technikai jellegűnek tűnhetnek, valójában mély politikai és jogállami tartalommal bírnak.
Olaszországban háromféle népszavazási forma létezik, a mostani az úgynevezett alkotmánymegerősítő típusba tartozik. Ez a folyamat akkor indul el, ha az alkotmánymódosítást a parlamentben nem szavazta meg a minősített többség, csupán a relatív többség, így a végső szót az állampolgároknak kell kimondaniuk.
Ez lesz az ötödik alkotmánymegerősítő népszavazás 1948 óta, és rendkívül fontos látni, hogy mindegyik ilyen esemény 2000 után történt
– hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve, hogy a mostani voksolás egyik különlegessége a szabályozásban rejlik: a megerősítő népszavazás esetében nincs érvényességi küszöb. Ez azt jelenti, hogy a részvételi aránytól függetlenül az az eredmény lesz az irányadó, amelyik több szavazatot kap.
Ha az igenek győznek, akkor az alkotmány hét pontban módosul, ha a nemek, akkor marad a jelenlegi rendszer.
A népszavazás egyik legfajsúlyosabb pontja az úgynevezett karrierutak szétválasztása a bírósági rendszeren belül. Vásárhelyi Árpád szerint az olasz modell Európában szinte egyedülálló, hiszen „az ügyészség nem a kormány vagy az igazságügyi minisztérium alárendeltségében működik, hanem a bírósági rendszer szerves és teljesen független része. Jelenleg létezik egyfajta átjárhatóság a nyomozati és az ítélkezési bírósági terület között, amin a mostani javaslat radikálisan változtatna. A cél az, hogy aki valaha nyomozóügyész vagy nyomozóbíró volt, az ne lehessen később döntő- vagy ítélkezőbíró, és ez fordítva is igaz legyen”.
Ennek a függetlenségnek az egyik legfontosabb megtestesítője jelenleg a Bírósági Legfelsőbb Tanács (CSM), amely egy teljesen autonóm szervezetként dönt a kinevezésekről, fegyelmi ügyekről és áthelyezésekről. A reformtervezet ezt az egységes hatalmi centrumot is megosztaná: a jövőben külön tanács felelne a nyomozati és külön az ítélkezési területért, megtörve ezzel a jelenlegi monolitikus struktúrát.
Hét alkotmányos pont
A csomag talán legmeghökkentőbb eleme a kiválasztási folyamat megreformálása. A javaslat szerint a Bírósági Legfelsőbb Tanács és a Fegyelmi Felsőbíróság tagjait a jövőben sorsolással választanák ki a bírák közül. Ez a szokatlan módszer a szakértő szerint a rendszer belső zártságát és az esetleges összefonódásokat hivatott megtörni, bár kétségtelenül ez a népszavazás egyik legvitatottabb pontja.
A márciusi olasz népszavazás tétje messze túlmutat a puszta jogi korrekción. Vásárhelyi Árpád szerint a kérdésfeltevés ugyan egyszerű – egyetlen mondattal kell véleményt mondani a 2025-ös parlamenti döntésről –, ám ez az egyetlen igen vagy nem hét különböző alkotmányos pontot írhat át.
A legmeghökkentőbb újítás a bírák kiválasztásának módja lenne: a jövőben sorsolással töltenék be a legfontosabb szakmai testületek helyeit.
A javaslat kettős sorsolási rendszert vezetne be. Míg a 9400 fős bírói kar tagjai közül bárkit kisorsolhatnának, addig a civil tagok – elismert jogászprofesszorok, ügyvédek és szakemberek – esetében a politika is beleszólna a folyamatba. „A laikus tagok egy parlamenti listáról kerülnének a kalapba, ami komoly kritikákat váltott ki, hiszen így a politika határozhatná meg, kik közül lehet egyáltalán sorsolni, feláldozva a szakmaiságot a politikai alkuk oltárán” – mutatott rá a szakértő.
A reform részeként létrejönne egy új Fegyelmi Felsőbíróság is, amely alapjaiban forgatná fel a jogorvoslati rendszert. Eddig a bírák fegyelmi ügyeiben legfelsőbb szinten akár a Semmítőszékhez (Corte di Cassazione) is lehetett fordulni, ez az olasz bírósági rendszer csúcsfóruma. Az új javaslat értelmében ez a lehetőség megszűnne: a sorsolt tagokból és parlamenti listáról érkező laikusokból álló új bíróság döntései ellen nem vehetnék igénybe ezt a fórumot, így szinte egyedülivé válnak Olaszországban, akik ettől a lehetőségtől elesnek.
Az igenek mellett érvelők szerint a jelenlegi rendszert megbénítják a belső bírói „irányzatok”, amelyek átpolitizálják az igazságszolgáltatást. Úgy vélik, a sorsolás végre elvágná ezeket a szálakat, és garantálná a valódi függetlenséget. A kampány azonban az utóbbi hetekben váratlanul durva irányt vett, és a kormányoldal érzelmi alapú vádakkal próbálja mozgósítani a választókat.
Az igenpártiak már azzal érvelnek, hogy a reform véget vet annak a gyakorlatnak, amelyben a bírák pedofilokat és erőszakolókat engednek szabadon, mert nincs felettük valódi ellenőrzés.
A vita egyik legélesebb pontja az úgynevezett „nomád életmódot” folytató családok ügye. Az igen mellett kampányolók a bírákat vádolják azzal, hogy tömegesen emelik ki a gyerekeket ezekből a családokból, ha nem járatják őket iskolába. Vásárhelyi Árpád azonban rávilágított egy különös ellentmondásra: ezt a szigorú szabályt, amely a korábbi pénzbüntetést börtönre és a gyermek elvételének lehetőségére váltotta fel, éppen a jelenlegi Meloni-kormány vezette be. Most mégis a bírákon kérik számon a jogszabály alkalmazását.
Bár a reformot eredetileg szakmai javaslatként nyújtotta be az igazságügyi miniszter, aztán a kormányfő beleállt, így a végén a népszavazás egyfajta bizalmi szavazássá változott.
Giorgia Meloni politikai kérdést csinált az ügyből, így a népszavazás mára egyértelműen a jobb- és baloldal közötti frontvonallá vált, ahol a kormány sorsa is megmérettetik.
A népszavazás tétje mára messze túlnőtt az igazságügyi technikalitásokon: a voksolás egyfajta bizalmi szavazássá vált Giorgia Meloni miniszterelnök személyéről. Vásárhelyi Árpád rámutatott, hogy Meloni az elmúlt hetekben szokatlanul intenzív kampányba kezdett, városról városra járva népszerűsíti a reformot, ezzel pedig saját politikai jövőjét is a referendum sikeréhez kötötte.
Sokan nem is azért szavaznak majd nemmel, mert nem értenek egyet a bírósági reformmal, hanem egyszerűen azt akarják, hogy a Meloni-kormány »menjen haza«.
Bár a miniszterelnök kijelentette, hogy egy esetleges kudarc esetén sem mond le, a történelmi tapasztalat mást mutat. Az olasz politika viharos évtizedeiben a sikertelen alkotmánymegerősítő népszavazások után a koalíciós kormányok rendszerint megrendültek vagy elbuktak, ahogy azt Matteo Renzi 2016-os esete is példázza. Érdekesség, hogy a reform legfőbb motorja […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!