Az iráni Forradalmi Gárda legalább két rakétát lőtt ki hétfő este a Hormuzi-szoroson áthaladó kereskedelmi hajókra – közölte az Axios amerikai tisztviselőkre hivatkozva. Két hajóban jelentős károk keletkeztek, de személyi sérülés nem történt.
A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) kedd hajnalban arról számolt be, hogy egy tartályhajó kigyulladt, miután találatot kapott az ománi Limah városától 15 kilométerre keletre dél felé haladva. A hajó bal oldalát találták el, tüzet okozva. Sérülésről vagy környezetszennyezésről nem érkezett jelentés.
A kínai Xinhua hírügynökség által megszerzett rádióüzenetek szerint a megtámadott hajóba egy drón csapódott be, a tűz a gépházban keletkezett. Az AL Rekayyat néven bejelentkező hajó cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít. A legénység minden tagja biztonságban van – számolt be az MTI.
Mint írtuk, hiába kötött előzetes megállapodást az Egyesült Államok és Irán, június utolsó napjaiban is drón- és rakétatámadásoktól volt hangos a Közel-Kelet. Donald Trump már többször is diadalittasan jelentette ki, hogy vége a háborúnak, azonban a jelek nem erre utalnak.
Szakértők úgy vélik, a két fél nem újabb eszkalációra törekszik, hanem csak tapogatózik, meddig mehet el anélkül, hogy nekimenne fejjel a falnak. Egy dolog azonban biztosnak tűnik, a hatvannapos egyeztetés egyáltalán nem garantálja, hogy valóban béke lesz a térségben.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!