Uniós vállalatoktól szerzett kritikus technológiát egy orosz kémhálózat az ukrajnai háborúhoz. A hálózat a mikrochipektől a lőszerekig sok hadászati eszközre tett szert Németországból és Finnországból már 2022 márciusában is, az azóta történtek pedig rámutatnak arra, hogy a nyugati kormányzatok csak korlátozottan tudják érvényesíteni a szankciókat.
Az úgynevezett Szernija-hálózatot az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma azzal vádolta, hogy különösen érzékeny és bizalmas jellegű adatokat szerez hírszerzési tevékenység által az orosz titkosszolgálat, az FSZB oldalán. Az FSZB mellett azonban az orosz külső hírszerzés, az SZVR is a hálózat ügyfelei között van, ahogyan az orosz védelmi minisztérium és a Roszatom is.
Oroszország egyre inkább az úgynevezett szürkezónás ellátási láncokra támaszkodik a háborús erőfeszítései szempontjából kritikus összetevők beszerzésében.
A Treydtuls Trading House tavaly 22 tonna katonai felszerelést vásárolt Németországból 554 ezer dollárért.
Az Oroszországban bejegyzett Treydtuls a szankciók ellenére közel egymillió dollár értékben csempészett érzékeny technológiát az Európai Unióból az országba Ukrajna megtámadása óta. A cég ugyanazon a címen van bejegyezve, mint a szintén a hálózat részét képző Robin Trade, emellett a tulajdonos is ugyanaz: Alekszej Zibirov.
Az orosz cégnyilvántartás szerint a Treydtuls ugyanarra a moszkvai címre van bejegyezve, mint a Zaharov társtulajdonában lévő technológiai vállalat, az NTS Wellink. A Wellink részt vett a rendkívül érzékeny, állami irányítás alatt álló szervezetek, köztük a Putyin személyes biztonságáért felelős Szövetségi Védelmi Szolgálat orosz kormányzati pályázatain.
A vámnyilvántartások azt is mutatják, hogy a Treydtuls egyidejűleg 253 ezer dollárért vásárolt integrált áramköri kártyákat egy kis szingapúri cégtől. A tárgyakat az Analog Devices, a Texas Instruments és az Altera amerikai félvezetőgyártó csoportok, valamint a német IC-Haus cég készítette.
Ezek a vállalatok beszüntették az Oroszországba irányuló exportot, ami növeli az orosz állami és katonai szervezeteknek azt az igényét, hogy harmadik országokból szerezzenek be fejlett elektronikai termékeket.
Az idézett vámnyilvántartások szerint a Treydtuls 3700 dollár értékben szerzett be csiszoló- és vágókorongokat egy finn cégtől. Az Egyesült Királyság ezeknek a kivitelét tiltja Oroszország, Észak-Korea és Irán irányába, azonban uniós szankciók nem vonatkoznak rájuk. Ugyanakkor nincs rá bizonyíték, hogy ezek a vállalatok tudták, hogy az orosz titkosszolgálatokhoz közel álló céggel tárgyalnak.
A fejlett elektronikai eszközök és szerszámgépek kritikus fontosságúak Oroszország számára katonai-ipari komplexumának fenntartása érdekében.
Már az ukrajnai orosz agresszió előtt is abból állt a működésük, hogy árukat csempésznek, és megpróbálnak olyan embereket találni, akik hajlandóak voltak ezeket átvinni a határon
– mondta Erki Kodar, Észtország szankciókért felelős minisztere a Financial Timesnak.
„Biztonsági szolgálataink mindezt nyomon követték az elmúlt 10-15 évben, jelenleg pedig a csempészet egyre nagyobb méreteket ölt” – mondta Kodar.
Az USA Igazságügyi Minisztériuma decemberben vádat emelt öt, a Szernija-hálózattal kapcsolatban álló orosz állampolgár ellen, akik együttműködtek katonai és kettős felhasználású technológiák beszerzésében orosz védelmi vállalatok számára.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/05/04/oroszorszag-szankciok-kemek/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!