Mint a Telegraf is írja, a nyugati médiából származó információk szerint Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója, Nyikolaj Platonovics Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára és Jurij Kovalcsuk orosz milliárdos üzletember lehetett az, aki az invázió megindítására ösztönözte Vlagyimir Putyint.
Andrij Juszov meglátása szerint azonban nem lehet választ adni arra, van-e olyan ember, aki rá tudná venni az orosz elnököt arra, hogy befejezze az ukrajnai harcokat. Meglátása szerint számtalan forgatókönyv van a háború végére, azonban egyikben sem lesz Putyin hatalmon.
Globálisan nézve Oroszország már elvesztette ezt a szégyenletes háborút, mert egyetlen célját sem érte el, ellenkezőleg. Negatív eredményeket ért el minden területen, legyen az katonai, gazdasági, politikai vagy arculati
– mondta a képviselő, aki arról beszélt: Ukrajna már sejti, ki vezetheti majd ezt a folyamatot (Putyin leváltását), de nem akarja elárulni, nehogy ezzel is segítse az „orosz elnyomó gépezetet”.
Ki válthatja le Putyint?
A Telegraf felvetése szerint az egyik ilyen személy Jevgenyij Prigozsin lehet. Juszov úgy látja, Prigozsin nem a „saját nevében nyilatkozik”, ugyanis a jelenlegi orosz vezetéssel szemben az ilyen könnyelmű magatartás problematikus lenne, azonban vélhetően azért teszi ezeket a kijelentéseket, hogy „bebiztosítsa magát a háború utáni valóságban”.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajna milyen garanciákat tud nyújtani az orosz elit azon tagjainak, akik hajlandók velük együttműködni, Juszkov azt mondta:
Ez egy érdekes és összetett kérdés, amit nem tudok részletesen kifejteni. Az azonban világos, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!