Az amerikai elnök még 24 órája sem volt jelen a NATO-csúcson, amikor már lesújtó véleményt mondott a szervezetről, amelyben nagymértékben csalódott, elsősorban az iráni háborúban vállalt, pontosabban nem vállalt szerepe miatt. De nem is kell Amerikának a NATO segítsége – jegyezte meg végül Trump. Majd amikor kiderült, hogy előzőleg iráni csapást ért egy olajszállítót a néhány hete megnyitott Hormuzi-szorosban, Donald Trump gondolkodás nélkül válaszcsapást rendelt el Iránnal szemben, felrúgva az amúgy is törékeny tűzszünetet.
Persze Teherán sem hagyta ezt válasz nélkül, és Kuvaitban, illetve Bahreinben támadott amerikai támaszpontokat. A csúcs második napjának reggelén pedig maga az amerikai elnök jelentette be, hogy ezzel véget is ért a hónapok alatt, kínkeservesen tető alá hozott iráni–amerikai tűzszüneti keretmegállapodás.
Mindeközben Trump minden alkalmat megragadott a csúcstalálkozón, hogy fényezze magát és elnöksége másfél évét a sajtó előtt. Az Erdogannal tartott közös tájékoztató néhány visszatérő, kínos csúsztatásait szedtük csokorba.
Grönland a kínaiak és az oroszok markában
- Trump állítása: Az elnök megint azzal jött elő, hogy az Egyesült Államoknak ellenőrzése alá kellene vonnia a Dániához tartozó, félautonóm Grönlandot. Mint mondta, a sziget körül „hemzsegnek a kínai és az orosz hajók”.
- A valóság: Erre az állításra semmilyen bizonyíték nincs. A dán hadsereg sarkvidéki erõinek parancsnoka nemrég megerősítette: a megszokott helyzetnek megfelelően sem kínai, sem orosz hadihajókat nem észleltek Grönland térségében. P. Whitney Lackenbauer sarkvidéki biztonságpolitikai szakértő szerint Trump állítása „teljes kitaláció”. Még ha a titkosszolgálat láthatott is elszigetelt tengeri mozgást a térségben, az semmiképpen nem jelenti azt, hogy a hatalmas sziget teljesen körbe lenne zárva.
A lezárt nyolc háború legendája
Trump állítása: Erdogan török elnök mellett állva ismét méltatta saját külpolitikai sikereit és megint elsütötte: „Tudják, én nyolc háborút rendeztem el és zártam le.”
A valóság: Ha egyenként végigmegyünk Trump listáján, akkor látszik, hogy az erősen torzít. Olyan konfliktusokat is idesorol, amelyek az ő hivatali ideje alatt soha nem váltak háborús konfliktussá, mint például az Egyiptom és Etiópia közötti diplomáciai vita vagy a Szerbia és Koszovó közötti feszültség. Emellett szerepel a listáján Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság konfliktusa, amelyet ugyan a Trump-adminisztráció megpróbált rendezni, ám a mai napig nem zárult le.
A Gázai övezetben az Izrael és a Hamász közötti háborút is lezártként említi, miközben az izraeli légicsapások még most napi szintűek. Az Izrael és Irán közötti rövid, 2025-ös konfliktust, az úgynevezett 12 napos háborút is megoldottnak tekintette, holott Izrael az Egyesült Államokkal karöltve éppen idén februárban támadta meg Iránt.

Az Ukrajnának nyújtott segélyek drasztikus eltúlzása
- Trump állítása: Elődjét, Joe Biden elnököt kritizálva azt mondta: „Amikor Biden volt az elnök, akkor több százmilliárd dollár értékű felszerelést adott oda Ukrajnának.”
- A valóság: Ez a szám durva túlzás, és ha összeszedegetjük az elemeit, akkor kiderül az igazság. A nemzetközi segélyeket pontosan számontartó német Kieli Világgazdasági Intézet adatai szerint az Egyesült Államok az orosz invázió kezdetétől, vagyis 2022 februárjától 2026 áprilisáig összesen mintegy 74 milliárd dollár értékben különített el katonai segélyt Ukrajna számára. Ha ehhez hozzáadjuk a pénzügyi és humanitárius támogatásokat is, akkor a teljes amerikai segélyösszeg eléri a 132 milliárd dollárt, ami messze elmarad a Trump által emlegetett több százmilliárdtól.
A 19 ezer milliárd dolláros külföldi befektetések Amerikában
Trump állítása: Az amerikai elnök mindenkit lehengerlő magabiztossággal állította, hogy második elnöki ciklusának első 12 hónapjában „pontosan 19,2 ezer milliárd dollárt fektettek be külföldiek az Egyesült Államokban”, és mivel már lassan 18 hónapja van ismét hivatalban, ez a szám mostanra lényegesen magasabb.
A valóság: Ez egy hasraütés-szerűen bemondott csillagászati összeg, amelynek nem sok valóság alapja van. Trump kijelentésekor még a Fehér Ház hivatalos weboldala is „csak” 10,6 ezer milliárd dollárnyi „főbb beruházási bejelentést” tüntetett fel erre a ciklusra – ám a tények ellenőrzése azt mutatja, hogy ez a kormányzati adat is erősen kozmetikázott.
Az alaposabb elemzések kimutatták, hogy a Fehér Ház olyan homályos „kétoldalú kereskedelmi” ígéreteket és szándéknyilatkozatokat is tényleges amerikai beruházásként könyvelt el, amelyekből később semmi sem lett. Kicsit hasonlatosan az Orbán-kormány sikerpropagandájához, amikor Szijjártó Péter kétnaponta jelentette be az újabb és újabb külföldi befektetéseket Magyarországon, amelyek egy része sohasem valósult meg.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/07/08/donald-trump-nato-csucstalalkozo-valotlansag-tenyellenorzes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!