A csütörtöki EU-csúcs után Orbán Viktor kormányfő hangsúlyozta, komolyan újra „elő kell vennünk” Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését, mert felelősen emellett most nem lehet dönteni. Azt is mondta, nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne erről döntés, ezért kezdeményezni fognak egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról.
Megjegyezte, úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták: gyorsan és egyszerűen. „Aztán meglátjuk” – tette hozzá. A miniszterelnök kifejtette továbbá, hogy Ukrajna uniós tagságával átalakulna az Európai Unió teljes gazdálkodási rendszere, és mint mondta, „erre nem vagyunk felkészülve, ezért én azt gondolom, hogy lassítani kell, és mindenképpen meg kell tudnunk az emberek véleményét ebben a kérdésben”.
A miniszterelnök úgy értékelt, az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki. Elmondása szerint a vezetők között ugyanakkor egyetértés volt abban, hogy az Európai Uniónak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy „a saját hadseregeinket megerősítsük”.
Közölte, a tagállamok vezetői áttekintették az ukrajnai katonai helyzetet, mellyel kapcsolatban elmondta, a 27 tagállamból 26-an amellett érveltek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút. Magyarország a béke oldalán maradt – húzta alá.
Mi azt mondtuk, hogy nem a háborút kell folytatni, hanem a lehető legnagyobb erővel és energiával támogatni kell az Amerikai Egyesült Államok elnökét a béketárgyalásai sikerességében. Tehát nekünk az amerikaiakkal együtt kellene mennünk és a békét kellene megcéloznunk, nem pedig a háború folytatását
– […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!