A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett. A tájékoztatás szerint a merénylő vasárnap robbantott a szíriai főváros zömében keresztények lakta Dveila negyedében található Szent Illés görög ortodox templomban. Ez az első, keresztények ellen irányuló öngyilkos terrorcselekmény Damaszkuszban Bassár el-Aszad szíriai elnök tavaly decemberben történt megbuktatása óta.
A szíriai belügyminisztérium arról számolt be, hogy az elkövető az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, aki az imaházba belépve tüzet nyitott a bent tartózkodókra, majd működésbe hozza a testére erősített robbanószerkezetet. Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás szerint két támadó volt, akik egyike volt a robbantó is.
Hamza al-Musztafa távközlési miniszter a terrorcselekmény kapcsán kijelentette, hogy az egy „gyáva cselekedet, amely ellentmond az állampolgári értékeknek, amelyek mindannyiunkat egyesítenek”. Hozzátette, hogy az állam minden tőle telhetőt elkövet „a bűnszervezetek elleni harcban”.
Határozottan elítéljük a damaszkuszi Szent Illés görög ortodox templomban elkövetett borzalmas öngyilkos merényletet. Követeljük, hogy a szíriai átmeneti hatóságok tegyenek azonnali lépéseket az elkövetők felelősségre vonása érdekében, és tegyenek olyan intézkedéseket, amelyek szavatolják a keresztény közösségek és minden felekezeti csoport biztonságát, lehetővé téve számukra, hogy félelem nélkül élhessenek
– áll a görög külügyminisztérium közleményében.
Az utóbbi hónapokban ismételten volt példa felekezeti, illetve etnikai erőszakra Szíriában, különösen a drúzok, aláviták és keresztényekkel szemben.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/06/22/sziria-ongyilkos-merenylo-robbantas-damaszkusz-templom/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!