A jobboldali kormány az olaszországi migránsok számának csökkentésében, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig az EU-ban modellértékűnek tartotta az „albániai megoldást”. Az eredeti terv szerint ideiglenesen az Adria túlpartjára, az Albániában épített központokba költöztették volna a menekülteket bevándorlási kérelmük elbírálásáig.
Miután februárban az olasz szenátus is rábólintott az olasz és az albán kormányfő megállapodására támaszkodó törvényjavaslatra, látszólag minden akadály elhárult az elől, hogy az Olaszországba érkező migránsokat ideiglenesen a szemközti országban szállásolják el.
Az elképzelés szerint havonta legfeljebb 3000 férfit toloncoltak volna át Albániába. A felügyeletükkel olasz rendőröket bíztak meg, akik meg is érkeztek új állomáshelyükre – a menekültáradat azonban elmaradt.
Az albániai menekültközpontok október 11-én nyíltak meg, azóta azonban csupán 24 menedékkérőt fogadtak be. Közülük öten 12 óránál is kevesebbet töltöttek a fogdában, míg a többiek valamivel több mint két nap elteltével szabadultak. Mindenkit Olaszországba szállítottak vissza, miután az olasz bírák jogellenesnek minősítették, hogy kérelmük elutasítása esetén Bangladeshez vagy Egyiptomhoz hasonló, Róma által „biztonságosnak” minősített országba deportálják vissza őket.
Az olasz igazságszolgáltatás ezzel fenntartotta az Európai Bíróság döntését, amely szerint unión kívüli országot csak akkor lehet biztonságosnak nyilvánítani, ha teljes területe biztonságosnak tekinthető.
Az ítélet után újabb menedékkérők már nem érkeztek, így a menekültközpontok üresen kongtak.

[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!