Az alaviták Szíria lakosságának mintegy 10 százalékát teszik ki, de Bassár el-Aszad és apja, Háfez rezsimjében túlsúlyban voltak. Az alaviták túlnyomó többségben voltak a hadsereg és a biztonsági erők soraiban, és az üzleti elitben is jelentős képviseletük volt. A The Wall Street Journal riportja szerint a 14 évig tartó polgárháború alatt Szíria uralkodói azt sulykolták az alavitákba, hogy a rezsim bukása esetén a dzsihadisták, például az Iszlám Állam és az al-Kaida mészárlásával kell szembenézniük.
A Hajat Tahrir as-Sam (HTS), az országot jelenleg nagyrészt irányító szunnita iszlamista csoport részéről eddig nem sok jel mutatkozott ilyen megtorlásra.
Azonban az alaviták és az Aszadok közötti fausti paktum még mindig katasztrófának bizonyul. A rezsim összeomlásakor nem kaptak védelmet, és most sok szíriai forrongó ellenszenvvel viseltetik irántuk. „Aszad súlyosan károsította a társadalmi kohéziót a közösségek között. A társadalmi szövet helyreállítása nagyon hosszú időt vesz igénybe” − mondta Murhaf Abu Kaszra, az új védelmi miniszter a múlt hónapban a The Economistnak.
Latakia és Tartusz környékén a HTS hadműveleteket folytat a rezsim maradványainak legyőzésére, és időnként összecsap a hadsereg katonáival, akik nem tették le a fegyvert. Kevés alavita hullajtott könnyeket, amikor a HTS decemberben megölte Sudzsaa al-Alit, az egyik alavita bandavezért.
Nem tagadják Aszad uralmának borzalmait, és sokan azt állítják, hogy lényegében rabszolgasorba taszította őket.
Az alavita területeken az infrastruktúra omladozik. Még akkor is, amikor Aszad volt hatalmon, a lakosok 12 óránként mindössze két óráig használhattak áramot − panaszolja egy nyugalmazott tábornok Tartuszban. A mezőgazdaság fenntarthatatlanná vált. A férfiak úgy kerülték el a sorozást − ami gyakran egyenlő volt a halálos ítélettel −, hogy tanulmányaik meghosszabbítása érdekében megbuktak a vizsgákon.
Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett
Bár a HTS eddig nem okoz olyan problémákat, mint amitől az alaviták tartottak, a radikálisabb csoportok rettegésben tartják őket. Ahogy a meglepetésszerű offenzívában a főváros elesett, a HTS Damaszkuszba sietett erőivel. Ez biztonsági […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/01/24/sziria-bassar-el-azad-hts-alavita-bosszu/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!