Friedrich Merz, Németország leendő új kancellárja vasárnap kijelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményezne Franciaországgal és Nagy-Britanniával az atomfegyverek megosztásáról, hangsúlyozva, hogy ez nem az amerikai nukleáris védőernyő helyettesítésére szolgálna, hanem annak kiegészítésére – írja a Reuters.
„Az atomfegyverek megosztása olyan kérdés, amelyről beszélnünk kell… együtt erősebbé kell válnunk a nukleáris elrettentésben” – mondta a Deutschlandfunk rádiónak adott interjújában egy nappal az után, hogy megegyeztek a konzervatív pártja és a szociáldemokrata SPD közötti koalíciós megállapodás alappilléreiről.
„Mindkét országgal tárgyalnunk kellene, természetesen mindig abból a szempontból, hogy kiegészítsük az amerikai nukleáris védőernyőt, amelyet fenn szeretnénk tartani” – tette hozzá Merz.

Változó politikai tájkép Németországban
Mint arra a brit lap emlékeztet, Németország a második világháborús múltja miatt számos nemzetközi szerződésben kötelezte el magát a nem nukleáris védelem mellett, de részt vesz a NATO fegyvermegosztási megállapodásaiban.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!