A Nemzetközi Bíróságon (ICJ) tartott pénteki meghallgatáson Izrael visszautasította a Dél-afrikai Köztársaság vádjait, amelyek szerint Izrael katonai műveletével népirtást követne el Gázában – írja az MTI. Gilad Noam izraeli ügyvéd kijelentette, hogy Izrael a Hamász iszlamista terrorszervezettel vív háborút, és mindent megtesz a rafahi lakosság humanitárius ellátásának biztosításáért.

A hágai ENSZ-bíróság csütörtökön Dél-Afrika érveit, pénteken Izrael válaszát hallgatta meg a decemberben elindított, majd az afrikai ország által megújított eljárás keretében. A Dél-afrikai Köztársaság további sürgősségi intézkedéseket sürgetett Izraellel szemben, valamint a Rafah elleni izraeli offenzíva leállítását kérte.
A pénteki meghallgatáson Gilad Noam hangsúlyozta, hogy Dél-Afrika keresete, amelyben Izraelt népirtással vádolja Gázában, „hamis állításokon alapszik, elszakadt a tényektől és a valós körülményektől”.
Izrael olyan háborút folytat, amelyet nem ő kezdett
Leszögezte, hogy Izrael olyan háborút folytat, amelyet nem akart, és amelyet nem ő kezdett. Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy a védelemhez való jog „veleszületett jog, mely ugyanúgy megilleti Izraelt, mint bármely más államot”. Izrael nemzetét és polgárait védi, országa pedig mindig is a civilek védelmének biztosításán dolgozott, míg a Hamász igyekezett veszélybe sodorni az embereket.
Noam szerint Rafah a Hamász ügynökeinek bástyája, Dél-Afrikát pedig hátsó szándékok vezérlik, amikor Izrael kivonulását szorgalmazza a városból. Szerinte Dél-Afrika azért kéri a rafahi offenzíva leállítását célzó ideiglenes intézkedés meghozatalát, mert katonai előnyt akar szerezni a Hamásznak, mint szövetségesének.
Dél-Afrikát nem érdekli az igazság, sem a jog, sem az igazságszolgáltatás
– háborodott fel az izraeli ügyvéd.
Kijelentette, hogy Izrael elkötelezett volt és továbbra is elkötelezett marad amellett, hogy nemzetközi kötelezettségeivel összhangban cselekedjen. „Kénytelen vagyok még egyszer kijelenteni, hogy tragikus háború folyik, de nincs népirtás Gázában” – mondta Noam, majd hozzátette, hogy Dél-Afrika állításai, miszerint Izrael lezárta volna a határátkelőket Gázába, hamisak. Elmondása szerint Izrael továbbra is biztosítani fogja a humanitárius segélyek hatékony szállítását és eredményes célba juttatását.
Tamar Kaplan Tourgeman, az izraeli külügyminisztérium helyettes jogi tanácsadója felszólalásában arról beszélt, hogy a Hamászt kell felelőssé tenni az izraeliek és a palesztinok szenvedéséért. Nem kétséges, hogy ez a háború tragikus, és nagy szenvedést okozott mindkét félnek, de ez a Hamász műve – hívta fel a figyelmet
Tourgeman aláhúzta, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!