Németh Balázs, az M1 korábbi híradósa Volf-Nagy Tündével, Novák Katalin egykori köztársasági elnök kommunikációs igazgatójával együtt vezette a csütörtök esti nyilvános vitát az EP-listavezetők között.
A volt híradós péntek reggel a hivatalos Facebook-oldalán arról számolt be, hogy milyen volt belülről, a stúdióból a vita. Bejegyzését azzal kezdte: „Beírjuk az »emlékkönyvbe«: volt egyszer egy EP-listavezetők vitája, ahova beugrottam játékvezetőnek.”
Németh Balázs azt írta, pénteken biztosan elkezdődik az értelmezések vitája. „A körülményeket bírálják majd azok, akik úgy érzik, a vártnál kevesebbet hoztak ki a csütörtök estéből. Pedig meglepetés egyetlen résztvevőt és nézőt sem érhetett, a szabályokat ismerte mindenki” – tette hozzá.
Ezt követően pontokba szedte, hogy milyennek élte meg a vitát:
- A politikusok izgultak, általában nem kicsit, hanem nagyon! (Nem könnyű műfaj egyébként „tessék”-re két percet értelmesen beszélni egy kamerába.)
- Betartották a játékszabályokat még azok is, akik előtte hergelni, vádaskodni, személyeskedni próbáltak.
- A többség előre készült, gyakorolt, megírta és megtanulta a szövegét. (Biztosan volt köztük, aki otthon felmondta a tükör előtt az egy- és kétperces hozzászólásait.)
- Meglepő volt, hogy mennyire nem akartak / nem tudtak egymásra reagálni, pedig lett volna rá lehetőség minden megszólalásnál. Talán éppen amiatt történt ez, mert nem mertek eltérni az előre megtanult, időre kimért szövegtől.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/ep/2024/05/31/valasztas-kozteve-listavezetok-partok-vita-nemeth-balazs/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!