Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A 2022-es orosz-ukrán háborút követően Közép-Európa stratégiai jelentősége számottevően felértékelődött az európai biztonságpolitika, a konnektivitás és az EU-bővítés terén. A NATO hivatalos értékelései szerint az orosz agresszió átalakította az európai biztonsági környezetet és felértékelte a keleti szárny stratégiai szerepét, míg az ECFR 2025 elején arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU jövőjét egyre nagyobb mértékben befolyásolják a közép-európai politikai viták.
A Visegrádi Együttműködés (V4) gazdasági és demográfiai súlya továbbra is számottevő (az EU gazdasági teljesítményének hozzávetőleg 8-9 százaléka): a Világbank 2024-es adatai alapján a négy ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – összlakossága megközelíti a 62,4 millió, együttes GDP-jük pedig csaknem 1600 milliárd dollár. Bár az együttműködés politikai kohéziója az ukrajnai háború óta érezhetően gyengült, a formátum intézményi szinten továbbra is működőképes.
2025. július 1-je óta Magyarország tölti be a V4 soros elnökségét 2026. június 30-ig; az elnökségi program három fő prioritása a versenyképesség, a biztonság és a konnektivitás. Emellett a Nemzetközi Visegrádi Alap 2026-ra új stratégiai prioritásokat hirdetett, és 2026 februárjában Budapesten parlamenti házelnöki szintű V4-találkozó is volt. Mindez arra utal, hogy a V4 politikailag meggyengült, de intézményi keretei továbbra is fennmaradtak.
A 2026-os parlamenti választásokat követően új politikai korszak kezdődött Magyarországon: a Tisza Párt elsöprő győzelmet aratott, Magyar Péter pedig május 9-én letette a miniszterelnöki esküt. Az új kormány hivatalba lépése a magyar regionális politika újragondolásának kérdését is felvetette, különös tekintettel a V4 jövőjére és Magyarország regionális mozgásterére.
Magyarország, mint összekötő
A következő években Magyarország számára a regionális együttműködési formátumok közötti összekötő szerep kínálhatja a legnagyobb stratégiai mozgásteret. Ezt részben a jelenlegi intézményi prioritások is tükrözik: ahogy említettük, a magyar V4-elnökség programja a versenyképesség, a biztonság és a konnektivitás hármasára épül.
A Három Tenger Kezdeményezés (3SI) ugyanezeket a régiós összeköttetéseket az energia-, közlekedés- és digitális infrastruktúra területén szervezi, míg a Bukaresti Kilencek (B9) és a NATO keleti szárnya elsősorban a védelem, reziliencia és elrettentés területén mélyítik az együttműködést. Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan kedvezőbb pozícióba kerülhet, ha ezeket a részben átfedő regionális kereteket nem egymással versengő blokkokként, hanem egymást kiegészítő együttműködési szintekként kezeli.
Mindez azért bír különös jelentőséggel, mert a következő évtized regionális folyamatai egyszerre szólnak az infrastruktúra-fejlesztésről, a védelemről és az uniós bővítésről. Az átdolgozott TEN-T-rendelet 2030-as, 2040-es és 2050-es határidőkkel számol a közlekedési hálózat fejlesztésében, míg a NATO 2025-ös hágai csúcstalálkozója 2035-ig GDP-arányosan 5 százalékos védelmi és biztonsági kiadási célt fogalmazott meg.
Ezzel párhuzamosan Ukrajna 2025 szeptemberében lezárta az uniós screeningfolyamatot, és az Európai Bizottság értékelése szerint három tárgyalási klaszter megnyitásának feltételeit is teljesítette. Ebben a geopolitikai környezetben Magyarország regionális pozícióját valószínűleg inkább a koalícióépítő és projektalapú együttműködések erősíthetik, mintsem a tartós konfrontációra épülő politika.
Megmenthető-e a V4?
Intézményi értelemben a V4 továbbra is életképes konstrukció, sőt bizonyos értelemben már túl is jutott a legsúlyosabb válságán. A csoport eredeti célja a hivatalos visegrádi dokumentumok szerint a közép-európai érdekek összehangolása volt az európai és transzatlanti intézményrendszeren belül. Ennek intézményi keretei ma is működnek: a soros elnökségi rendszer, a Nemzetközi Visegrádi Alap, a parlamenti és szakértői együttműködési csatornák, valamint a 2026-ra meghirdetett közös program- és pályázati prioritások mind azt jelzik, hogy a szervezet infrastruktúrája nem omlott össze.
Politikai blokkformában viszont a régi V4 aligha hozható vissza. A prágai V4-találkozók 2024-ben már egyértelműen megmutatták, hogy a tagállamok eltérő biztonsági valóságban gondolkodnak: míg Lengyelország és Csehország az orosz fenyegetést tekinti elsődlegesnek, addig Magyarország – részben Szlovákiával együtt – jóval óvatosabb, eltérő hangsúlyokat alkalmazó álláspontot képvisel. Az FPRI 2024 tavaszán már egyenesen úgy fogalmazott, hogy a csoport a „troubled”-ből („problémás”) „broken” („széttöredezett”) állapotba került. Ezért nem reális cél a 2015-2021 közötti, erősen átpolitizált V4 újjáélesztése.
A helyes kérdés tehát az, hogy érdemes-e megőrizni a V4-et funkcionális koordinációs platformként. A válasz egyértelműen igen: meg kell menteni, mint eszközt, mert még mindig alkalmas lehet közös álláspontok kialakítására versenyképességi, kohéziós, konnektivitási, határvédelmi és bizonyos védelmi ügyekben. Ezzel összhangban beszélt Magyar Péter is a visegrádi együttműködés jövőjéről, amikor a V4 „újraerősítésének” szükségességét hangsúlyozta, ugyanakkor annak nyitottabb és rugalmasabb regionális szerepét is szorgalmazta. Azonban nem kell megmenteni, mint mítoszt, mert a történelmi küldetésretorika most inkább takarná, mint oldaná a valós töréseket. Ezt a megkülönböztetést épp a V4 eredeti alaplogikája indokolja.
Az előző kormány mérlege
A leköszönt magyar kormánnyal szembeni kritika az volt, hogy a regionális együttműködést túlságosan ideológiai és személyi alapon építette fel. A V4-et egy idő után nem egyszerűen rugalmas koordinációs eszközként, hanem szuverenista ellenközpontként kezdték kezelni. Amikor pedig a lengyel és a cseh belpolitika megváltozott, a konstrukció gyorsan elvesztette stabilitását. A lengyel-magyar kapcsolat romlását különösen látványossá tette, hogy Budapest 2024 decemberében politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, amit a lengyel külügy hivatalosan „barátságtalan” lépésnek minősített.
Ezzel párhuzamosan a V4 működésének strukturális gyengesége is kiütközött: a hivatalos leírás szerint a csoport működése továbbra is főként periodikus találkozókra épül, miközben a Nemzetközi Visegrádi Alap maradt az egyetlen valóban intézményesített platform. Mindezt a helyzetet tovább rontotta, hogy az EU jogállamisági kondicionalitása miatt jelentős magyar források maradtak befagyasztva, ami […] A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE! *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!