Az Ukrajinszka Pravda pénteken közölte, hogy Ukrajna minisztertanácsa jóváhagyta Viktor Mikita menesztését. A lap szerint a döntést Tarasz Melnicsuk, a Minisztertanács törvényhozásbeli képviselője jelentette be.
Az ukrán lap ugyanakkor saját forrásaitól úgy értesült: a változás mögött az áll, hogy Viktor Mikita a mostaninál is fontosabb feladatot kaphat,
Ezt a tisztséget eddig Olekszij Kuleba töltötte be, aki viszont most egy miniszteri tárcát fog megkapni az ukrán kormányzat nagy miniszterváltási hullámában.
Sokat tett a békés együttélésért
Mint az Ukrajinszka Pravda megjegyezte: Viktor Mikita 1979-ben született a kárpátaljai Ilnyica faluban. Később a Kárpátaljai Erdészeti Főiskolán szerzett diplomát technológus-közgazdász szakon, ezt követően a Nemzeti Belügyi Akadémián jogászként végzett.
Kárpátalja élére 2021-ben nevezte ki Volodimir Zelenszkij.
A kormányzóról Szijjártó Péter külügyminiszter is pozitívan beszélt januári, kárpátaljai látogatásán, ugyanis szerinte sokat tett azért, hogy a helyi magyar és ukrán lakosság békében élhessen a „mesterséges feszültségkeltési kísérletek” ellenére is.
Viktor Mikita pénteken saját közösségi oldalán több posztot is közzétett arról, hogy a régió fontos szereplőivel tartott egyeztetéseket. Bár azt egyelőre nem jelezte, hogy távozna Kárpátalja éléről, jelzésértékű lehet, hogy az érintettnek köszöntetet mondott a közös munkáért, és azt is írta, hogy a régió jó kezekben van.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!