„Hogyan maradhatna hatalmon Donald Trump?” – Trump-fanatikus közéleti szereplők egy csoportja már az elnök beiktatása óta ezen tanakodik. Az egyszerű és helyes válasz persze az, hogy sehogy, ugyanis a Republikánus Párt megfelelő törvényhozási többség hiányában nem tudja módosítani az alkotmányt, amely az elnökök hivatali idejét két ciklusban maximálja.
Azonban ez távolról sem jelenti azt, hogy Trump elnök rajongói feladták volna, hogy kedvencüket 2029 után is hatalmon tartsák. A MAGA – a Make America Great Again, vagyis a republikánusok trumpista szárnyának – köreiben többféle hajmeresztő elmélet is keringett arról, hogy miképpen maradhatna az addigra 82 éves politikus az ország élén.
Az egyik például úgy szólt, hogy a 2028-as elnökválasztáson a Republikánus Párt Donald Trump helyett majd az Egyesült Államok jelenlegi második emberét, J. D. Vance-t indítja, Trump pedig az alelnöke lesz. Vance a győzelem után lemond az elnöki tisztségről, a korábbi ingatlanmágnás pedig, ahogy az egy elnök lemondása esetén szokás, alelnökként megörökli a pozíciót.
Ez a teória ott bukott meg, hogy aki már kétszer volt elnök, az természetesen alelnök sem lehet az alkotmány rendelkezése szerint, ugyanis az USA második embere mindig csak „egy szívdobbanásra van az elnökségtől”. Trump többször is eljátszott a gondolattal, még hivatalos, „Trump 2028” feliratos termékeket is elkezdett árusítani. Május elején viszont az elnök saját maga is elismerte: nincs mód arra, hogy 2029 után megtartsa a hatalmat.
Legalábbis ő, de ez nem jelenti azt, hogy valaki máson, például az egyik gyermekén keresztül ne tudná ezt megtenni.
Pótolhatja-e valaki Trump karizmáját a párton belül?
Donald Trump utódlása fontos kérdés, ugyanis a republikánus párt egyre dominánsabb, szélsőjobboldali, „MAGA-szárnyát” valakinek az államfő 2029-es leköszönése után is vezetni kell, ez az időpont pedig egyre közeledik. Az elnök 82 éves lesz a következő választáskor, és többször nem indulhat. Felmerült, hogy a republikánus választási koalíció vezetését alelnöke, J. D. Vance vagy a külügyminiszter, Marco Rubio veheti át 2028-ban.
Azonban nem kizárt az sem, hogy a Trump körül kialakult személyi kultusz képes lenne valamelyik gyermekét republikánus elnökjelöltségig, onnan pedig Fehér Házba repíteni. Így utódján keresztül a jelenlegi elnök részt vállalhatna az ország irányításában, akár élete végéig, anélkül, hogy az alkotmány sérülne.
Trump gyermekei nem zárkóznak el az elnökségtől.
A legidősebb, 47 éves Donald Trump Jr. a MAGA-mozgalom egyik kiemelkedő alakja, és apja kampányainak hatékony pénzgyűjtője. Aktív ideológiai és politikai szereplő a jobboldalon. Saját podcastje és politikai hírlevele van, amelyben kommentálja a washingtoni politikai eseményeket.
Donald Jr. kulcsszerepet játszott barátja, J. D. Vance alelnökjelöltként való népszerűsítésében a legutóbbi választásokon. Egy nemrégiben tett katari látogatás során, amikor megkérdezték tőle, hogy megfontolná-e, hogy apja helyére lépjen, Trump legidősebb fia azt válaszolta: „Nem tudom, talán egy nap. Hivatást érzek rá.”
Donald Trump középső fiát, Eric Trumpot pedig a múlt héten arról kérdezték, hogy vállalna-e politikai szerepet, amire az üzletember ezt válaszolta: „A politikai pálya egyszerű lenne számomra, szerintem tudnám csinálni, és a családunk más tagjai is alkalmasak lennének.” A Financial Times, kissé túlozva, de azt a címet adta az anyagnak, hogy: Eric Trump ajtót nyitott egy politikai dinasztiának.

Mik azok a politikai dinasztiák Amerikában?
Persze a brit lap eléggé eltúlozta Trump fiának megszólalását, de az ország történelemben nem először fordulna elő, hogy egy elnök fia szintén államfői ambíciókat dédelgessen. Politikai dinaszták már a gyarmati idők óta léteznek az amerikai közéletben.
A nepotizmus ilyen formája általában úgy indul, hogy van egy gazdag patriarcha, aki finanszírozza gyermekei és rokonai politikai pályafutását.
Így volt ez a <a href="//index.hu/kulfold/2024/04/01/robert-francis-kennedy-jr-amerikai-elnokvalasztas-2024-joe-biden-donald-trump-republikanus-demokrata-harmadik-jelolt/" id="hyperlink_ea44a98dc9778914b36a1adf04d6b958" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/07/04/mutatjuk-a-modszert-amivel-donald-trump-hatalmon-maradhat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!