Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket, és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.
Tavaly decemberben az Index felületén jelent meg Donald Trump világrendterve: 2026-ban Európa kerülhet célkeresztbe címmel Byrappa Ramachandra, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójának elemzése, amely utólag kifejezetten előrelátónak bizonyult. A kutató akkor amellett érvelt, hogy az Egyesült Államok hosszú távú stratégiai célja Európa politikai és gazdasági destabilizálása, és 2026-tól Washington fokozott nyomást gyakorolhat a kontinens meghatározó államaira, különösen Nagy-Britanniára, Franciaországra és Németországra.
Byrappa Ramachandra értelmezésében Donald Trump nagyszabású geopolitikai elképzelése egy olyan Egyesült Államok megteremtésére irányul, amely észak–déli tengelyben az Északi-sarktól az Antarktiszig, kelet–nyugati értelemben pedig az Atlanti- és a Csendes-óceán között érvényesíti befolyását. Elemzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy e stratégia szerint Európa „kézben tartása” előfeltétele annak, hogy később Kanada vagy Grönland annektálása egyáltalán felmerülhessen.
Az új év első napjaiban gyorsan világossá vált, hogy a Trump-kormányzat számára Grönland megszerzése kiemelt jelentőségű kérdés, és akár egy hosszú távú geopolitikai stratégia első konkrét lépéseként is értelmezhető. Mindezek fényében kérdeztük meg Byrappa Ramachandrát arról, miként látja a Grönland körül kibontakozó geopolitikai helyzetet, és milyen következményekkel járhat mindez Európa számára.
Trump számára valójában Európa a célpont
Byrappa Ramachandra rámutatott: Grönland központi tényezővé vált az északi félteke egyensúlyában, ami kulcsszerepet játszik a globális nagyhatalmi viszonyrendszer alakulásában.
Ez nem pusztán amerikai stratégiai gondolkodás kérdése, hanem geopolitikai valóság. Csak marginális kapcsolatban áll az Északi-sarkvidék jegének olvadásával, bár az megerősíti az alapvető összefüggéseket. Az északi féltekén Grönland két integrációs folyamat – az észak–déli és az amerikai–európai északi – kereszteződésében helyezkedik el, amelyekben három szereplő vesz részt: az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Egyesült Királyság
– magyarázta a kutató.
Hozzátette: a vita központi eleme az EU északnyugati terjeszkedése és a brit birodalmi gondolkodás részleges újjáéledése. „Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok azt szerette volna, ha az EU kelet felé terjeszkedik, integrálja Közép- és Kelet-Európát, de ennél tovább nem megy, és mérete kontrollálható marad. Ez a remény azonban nem bizonyult tartósnak” – fogalmazott.
Byrappa Ramachandra felidézte: 2007-ben Nicolas Sarkozy francia elnök kezdeményezte a Földközi-tengeri Unió létrehozását, amely az EU déli irányú bővítését jelentette volna. Körülbelül ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokban kirobbant jelzáloghitel-válság súlyosan érintette a mediterrán térséget, majd 2010-ben az arab tavasz következett. Ezek az események a mediterrán világ strukturális megrendüléséhez vezettek, az EU déli bővítése pedig leállt.
A kutató szerint az amerikaiak ugyanakkor nem számoltak azzal, hogy az EU transzatlanti integrációt kezdeményez Kanadával. Ez csak 2016–2017-ben vált valós lehetőséggé, amikor két meghatározó esemény történt: a Brexit és az EU–Kanada közötti mérföldkőnek számító kereskedelmi megállapodás, a CETA elfogadása. Mind Nagy-Britannia, az északi rendszer egyik megalkotója, mind az Európai Unió sikeresen teret nyert Észak-Amerikában. Byrappa Ramachandra szerint, ha ez az integráció teljes mértékben megvalósult volna, az Egyesült Államok határainál a „szelíd” Kanada helyett egy komoly geopolitikai versenytárs jelent volna meg.
Az amerikaiak hamar felismerték ezt a veszélyt, és 2019-ben Trump elnök javasolta Grönland megvásárlását, hogy megakadályozza egy jövőbeli EU–Kanada-integráció földrajzi egységének kialakulását. Azóta, különösen a 2022-ben kitört ukrajnai háború nyomán, még valószínűbbé vált az EU nyugati terjeszkedése, amely Kínánál és Oroszországnál is komolyabb versenytárssá tehetné az uniót. Ezért folytatja Trump megállíthatatlan grönlandi politikáját, amely az amerikai hegemónia egyik központi elemévé vált. Trump nem nyugszik, amíg ezt a veszélyt visszafordíthatatlanul ki nem iktatja. Grönland a Trump-kormány egyik legfőbb prioritása
– fogalmazott.
Nem Peking és Moszkva a lényeg
Bár Donald Trump rendre arról beszél, hogy az Egyesült Államoknak azért van szüksége Grönlandra, mert különben Kína vagy Oroszország szerezné meg, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint a sziget nem játszik központi szerepet az amerikaiak számára riválisnak számító két ország feltartóztatásában.
Geopolitikai és stratégiai szempontból Grönland nem kulcsa Kína feltartóztatásának: mire Peking eljutna a szigetig, már túl késő lenne. Ha valaki érvényes okot keresne Kína megállítására, az egyetlen reális módszer az Oroszországgal való konstruktív együttműködés lenne. Együttesen lezárhatnák a mindössze 53 mérföld széles Bering-szorost, ami logisztikai szempontból jóval olcsóbb és egyszerűbb megoldás lenne, mint az egész Észak-Atlanti-óceán biztosítása
– fejtette ki Byrappa Ramachandra.
Szerinte Oroszországot azzal vádolni, hogy Grönland elfoglalására törekedne, szintén nem megalapozott.
Az Északi-sarkvidéken olvadó jég jelentős terhet ró Oroszországra, mivel több ezer kilométernyi új partvonalat kell megvédenie. Ezeket a körülményeket figyelembe véve nehéz elképzelni, hogy Moszkva újabb konfrontációt keresne az Északi-sarkvidéken. A Kínától és Oroszországtól érkező fenyegetések narratívája sokkal inkább pánikkeltésnek tekinthető
– fogalmazott a kutató.
Válaszút előtt Európa
Az Index kérdésére, miszerint Grönland esete inkább megerősíti-e azt a képet, hogy Európa geopolitikai értelemben már nem önálló szereplő, hanem egy amerikai biztonsági architektúra része, vagy maradt még mozgástér egy autonómabb európai pozíció kialakítására, a kutató úgy válaszolt: a kérdésre egyszerre igen és nem a válasz.
Byrappa Ramachandra rámutatott: Európa grönlandi ügykezelése a tehetetlenség benyomását kelti, egy olyan kontinens képét, amelyet mintha megfosztottak volna valódi hatalmi eszközeitől. A világ azonban szerinte nem elsősorban erre a szempontra koncentrál.
Az emberek inkább rémülten figyelik, ahogyan Európa bizalmát és a második világháború utáni függőségét védelmezője visszaélésszerűen kihasználja. Amerika cinikusan belerángatta Európát egy ukrajnai proxyháborúba, majd magára hagyta, hogy egyedül viselje annak terheit, miközben egy új biztonsági architektúra nevében hódító hadjáratot indított Európa perifériáján. A világnak kétségbeesetten szüksége van egy független Európára
– vélekedett a kutató.
Most, hogy az amerikai beavatkozás természete és az azzal járó kockázatok teljes mértékben láthatóvá váltak, szerinte a stratégiai autonómia kínálja a legkézenfekvőbb megoldást. Ugyanakkor úgy látja, csak egy súlyos válság teremtheti meg azt a politikai konszenzust, amelyre ez az irány épülhet. Ám jelenleg minden szereplő más irányba húz.
„Egészen a közelmúltig csak Franciaország és Magyarország támogatta a stratégiai autonómiát, ám a támogatók száma napról napra növekszik. Az az érzésem, hogy a következő európai kormányok – feltehetően a radikális jobboldal felől – már komolyan fogják venni ezt a projektet. Európa korábban is átélt súlyos válságokat, mégis mindig erősebben és magabiztosabban került ki belőlük” – jelentette ki Byrappa Ramachandra.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!