Mint arról mi is beszámoltunk itt és itt Izrael korlátozott szárazföldi támadást indított Libanonban a Hezbollah ellen. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják. A célpontok a határhoz közeli településeken találhatók, és közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre.
Hangsúlyozták, addig folytatják a hadműveleteket, amíg el nem érik a háborús céljaikat, és mindent megtesznek az izraeli polgárok megvédéséért. Az izraeli hadsereg zárt katonai övezetté nyilvánította a libanoni határ közelében lévő területet. Az északi határ menti Metula, Misgav Am és Kfar Giladi települések is érintettek.
Kis-Benedek József, Magyarország izraeli nagykövetségének volt katonai attaséja lapunknak elmondta, a korlátozott célú szárazföldi támadásban a zsidó állam célja az, hogy a Hezbollahnak azt a képességét, hogy Izrael területét támadja, megszüntesse, vagy legalábbis erősen korlátozza. Ez pedig azt jelenti, hogy alapvetően a légierőt használják, valamint az Északi Katonai Körzethez tartozó alakulatokat, – amelyek már nagyon régen készenlétben állnak.
Ezen kívül a Gázai övezetből is átdobtak néhány egységet. Ezek megerősített dandárok, amelyek mellé behívtak még két tartalékos zászlóaljat is – ennyi erő pedig elegendő ahhoz, hogy a korlátozott célú támadást végre tudják hajtani.
Mélységben ez azt jelenti, hogy körülbelül 30 kilométerre, a Litani folyóig akarnak eljutni,
és ezen a területen akarják megszüntetni a Hezbollah azon a képességeit – tehát a föld alatt lévő rakétákat és egyéb haditechnikai eszközöket – amelyekkel támadni tudja Izraelt.
Izrael gyakorlatilag mindent tud a Hezbollahról
A támadás hírszerzési hátteréről a szakértő elmondta, hogy az izraeliek Libanonban gyakorlatilag mindent feltérképeztek, mindenről tudnak, az egész ország területén régóta jelen vannak. Azokat a műveleteket, amelyeket az elmúlt időben folytattak a Libanonban lévő különleges erők nyilvánvalóan figyelemmel kísérték.
Figyelték, elemezték a csipogók felrobbantásának a hatását, és próbálták megállapítani, hogy hol vannak azok az eszközök, amelyeket meg kell támadni vagy meg kell semmisíteni. A legnagyobb figyelmet a fővárosra, Bejrútra fordítják, illetve a Bekaa-völgyre, ahol a logisztikai utánszállítás történik – mondta el Kis-Benedek József.
Az IDF az elmúlt napokban számos […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/10/01/terror-izraelben-libanon-hezbollah-szarazfoldi-tamadas-iran/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!