Július 2-án, szerdán mutatta be az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság a klímarendelet módosítására tett javaslatát, aminek keretében arra kötelezné a tagállamokat, hogy az 1990-es referenciaértéktől
2040-re 90 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását az Európai Unióban.
Mint az intézmény erről szóló közleményében rámutatnak, az EU már korábban vállalta, hogy 2050-ig dekarbonizált lesz – azaz annál több üvegházhatású gázt nem bocsát ki, mint amennyit le tud kötni –, az ehhez vezető úton pedig 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkentik az ÜHG-kibocsátást.
A közlemény szerint az utóbbi, 2030-as cél teljesítéséhez a tagállamok és az Európai Unió jól haladnak, most pedig egy olyan javaslatot mutattak be, ami ígéretük szerint pragmatikusabb és rugalmasabb módot határoz meg a 2050-es célok eléréshez.
Mint ígérik, a most bejelentett javaslat összhangban áll a versenyképességi iránytűvel, a tiszta ipari megállapodással, valamint a megfizethető energiára vonatkozó cselekvési tervvel, a javaslat pedig figyelembe veszi a jelenlegi gazdasági, biztonsági és geopolitikai környezetet, illetve kiszámíthatóságot és stabilitást nyújt a vállalkozók számára a tiszta energiára való átálláshoz.
A javaslatról Von der Leyen úgy fogalmazott, az európaiak egyre inkább érzik az éghajlatváltozás hatását, ezért elvárják az Európai Uniótól, hogy cselekedjen, míg az ipari és gazdasági szereplők kiszámíthatóságot várnak el a 2050-es klímacélok kapcsán.
Ma megmutatjuk, hogy szilárdan kiállunk azon kötelezettségvállalásunk mellett, hogy 2050-re dekarbonizáljuk az európai gazdaságot. A cél egyértelmű, az út pragmatikus és reális
– fogalmazott az Európai Bizottság német elnöke a javaslatról, ami az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC), az éghajlatváltozással foglalkozó tudományos testület vizsgálatán és tanácsain alapult, de az Európai Parlamenttel és a tagállamokkal is egyeztettek.

Teresa Ribera, a tiszta, igazságos és versenyképes átmenetért felelős biztos – egyben az Európai Bizottság egyik alelnöke – szerint a javaslat nem a gazdaság és a zöldátmenet közötti választás, mivel az új, 2040-re előírt klímacél mindkettőt szolgálja. Mint fogalmazott, az világítótoronyként mutatja az irányt az EU jövőbeli fellépéseire.
A most javasolt 90 százalékos kibocsátáscsökkentést egyébként az Európai Bizottság már korábban felvetette, a mostani javaslatával pedig ezt immáron ajánlás helyett jogilag kötelező erejűvé tenné a 2021-es klímarendelet módosításával.
Jobbról és balról is kritizálják a javaslatot
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!