„Összesen csaknem kétszázmilliárd dollárról beszélünk, és ez az összeg gyorsan növekszik” – nyilatkozta Donald Trump a BBC-nek április vége felé, amikor a korábban láncfűrésszel hadonászó Elon Musk költségcsökkentési törekvéseit ismertette.
A DOGE honlapja szerint feltett szándék a korábbi kormányok által kötött szerződések, támogatások és lízingügyletek felülvizsgálata, szükség esetén felmondása, a csalás elleni küzdelem, és a kormányzati munkaerő karcsúsítása.
A minisztériumot irányító Musk októberben azt ígérte, hogy „legalább kétbillió”, azaz kétezer milliárd dollárral csökkenti a szövetségi költségvetés kiadási tételeit. A célt nem sokkal később a felére csökkentette, április 10-én pedig arról beszélt, hogy 2026 végéig 150 milliárd dollárt takarít meg csak a „csalás és pazarlás visszafogásával”.
Az Egyesült Államok költségvetése az elmúlt pénzügyi évben 6,75 billió, azaz 6750 ezer milliárd dollár volt.
A DOGE megtakarításának összege a legutóbbi, április 20-i frissítéskor 160 milliárd dollár volt – saját becslése alapján.
Elemekre bontva a tételes megtakarítás nagyjából fele volt dokumentumokkal igazolható. Korábban számviteli hibákra is rávilágítottak.
A DOGE például azt állította, hogy 8 milliárd dollárt spóroltak egy bevándorlási szerződés felmondásával, holott a tényleges összeg 8 millió volt – írta a CNN.
A négy legnagyobb, összesen 8,9 milliárd dollár értékű megtakarítást a minisztérium számlákkal igazolta, a tényfeltáró újságírók azonban szakemberek bevonásával eltúlzottnak találják az összeget. A négy közül három esetben a DOGE a Szövetségi Beszerzési Adatrendszer, az FPDS dokumentumaira hivatkozik. Az adatbázis az amerikai kormány által aláírt szerződéseket rögzíti. A dokumentumok tartalmazzák a szerződések kezdési időpontját, lejáratát, az elköltésre szánt maximális összeget, illetve a tényleges kiadásokat.
Nagy az eltérés a terv és a valós költségek között
Az elkölthető maximális összeget fenntartással kell kezelni – ezt állítja a szövetségi szerződések szakértője, aki az FPDS adatbázis fejlesztésében is segédkezett.
Vakcinakutatás esetében például nem lehet tudni a végösszeget. „Az ár nem végleges, hanem egy felső határ” – illusztrálta a tételt David Drabkin. Ebből következik, hogy ha a DOGE a maximális összeggel számol, az sokkal több, mint a valós, éves megtakarítás.
A DOGE által feltüntetett legnagyobb egyedi megtakarítás 2,9 milliárd dollár.
Az összegből egy texasi intézményt finanszíroztak volna, amely legfeljebb háromezer, kísérő nélkül migráns gyermek befogadására szolgál. A szerződést, amely még a Biden-kormányzat idején született, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/05/05/egyesult-allamok-doge-elon-musk-koltsegcsokkentes-megtakaritas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!