Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A világ számos régiójában megfigyelhető jelenség az állami és a nem állami szereplők szoros együttműködése. A közel-keleti államok politikai fejlődésének jellegzetességei miatt azonban az állandósuló fegyveres konfliktusok és válságok sújtotta régióban különösen nagy jelentőségűvé vált a nem állami szereplők jelenléte.
A 2010 végén Tunéziában kirobbant és „Arab tavasz” néven ismertté vált eseménysorozat tovább erősítette a térség államainak fragmentált szerkezetét és mélyítette a politikai rendszerek destabilizációját, végső soron az állam vákuumszerű jelenlétének a kialakulását. Mindez az állami és a különböző, sokszor etnikai vagy vallási törésvonalak mentén szerveződő nem állami szereplők közötti együttműködés intenzitásának a megerősödéséhez és egyfajta „függőségi kapcsolat” kialakulásához vezetett.
Az állam ugyanis a kompetenciáinak fokozatos gyengülésével egyre inkább rászorult a hathatós támogatásra. A térség országainak strukturális gyengeségeire vezethetők vissza a „hibrid partnerségek” megerősödése, ami a fegyveres nem állami szereplők felértékelődését eredményezte. Ezek a csoportok az állam számára gyakran jelentős támogatást nyújtanak, garantálva például a biztonság, valamint a gazdasági-szociális jólét feltételeit.
Ezt a helyzetet a régió más államai és külső szereplők is kihasználják, hogy saját érdekeik mentén alakítsák a térség hatalmi dinamikáját. Kiemelkedik közülük Irán.
A perzsa állam hosszú évtizedek óta eredményesen éri el külpolitikai céljait a térség fegyveres, nem állami szereplőivel fenntartott együttműködés stratégiai előnyeire támaszkodva.
Irán és a proxyk: hogyan is kezdődött?
A perzsa állam biztonsági stratégiájában régóta megkerülhetetlen szerepet játszik a területén kívüli fegyveres csoportokkal fenntartott kapcsolatrendszer ápolása és folyamatos fejlesztése. Jelentőségét az a felismerés adta, hogy az a rezsim biztonságának fenntartásán túl, lehetőséget ad Irán térségbeli jelenlétének megerősítésére és ellenfelei gyengítésére is.
Egyébként a (fegyveres) nem állami szereplőkkel történő együttműködés egészen az 1950-es évekig, Mohamed Reza Pahlavi sah uralkodásának idejére vezethető vissza . Kiépítésében és tagjainak pénzzel, kiképzéssel és fegyverrel való támogatásában tevékenyen részt vett az akkori iráni titkosszolgálat (SZAVAK). Az iraki kurd lázadók támogatása az iraki Baasz Párt gyengítésére, míg a libanoni maronita és síita csoportok a szovjetbarát erők és a palesztin ellenállás ellehetetlenítésére irányult („zöld-terv”). Irán ebben a törekvésében az Egyesült Államok és Izrael támogatására is számíthatott, hiszen az iráni célok egybeestek mindkét ország stratégiai érdekeivel.
A felkarolt frakciók közül már ekkor kiemelkedtek a különböző libanoni vagy Libanonban tevékenykedő síita vallási vezetők, így a Músza asz-Szadr és a Hasszán as-Sirázi köré szerveződő csoportok is. A közösségek lojalitásának elnyerésére Irán a soft powert is alkalmazta: a pénzügyi, diplomáciai és kulturális támogatás mellett fontos infrastrukturális beruházások (pl. iskolák és kórházak építésének) költségeit is átvállalta.
A szövetségesi hálózat jelentősége a forradalom után
Az 1979-es iráni iszlám forradalom nem eredményezte a Khomeini ajatollah köré szerveződő új vezetés biztonságpolitikai felfogásának gyökeres átalakulását, így Irán (fegyveres) nem állami szereplőkkel való együttműködése a sah bukását követően is fennmaradt.
A forradalom győzelmét követően az újragondolt partnerhálózat alapját kezdetben a forradalmi ideológia exportjának gondolata hatotta át.
Irán külpolitikájában azonban a helyi és regionális problémák, Khomeini ajatollah halála (1989) és a kiterjedt üzleti tapasztalatokkal rendelkező Akbar Hásemi Rafszandzsáni elnökké választása (1989) fordulópontot hoztak, így a kezdeti agresszív külpolitikát az 1990-es évektől felváltotta a mérsékeltebb pragmatizmus.
Irán innentől kezdve mindent az 1979-ben kialakított és a „vallásjogtudós hatalmán” alapuló politikai berendezkedés életben tartásának rendelt alá. Ezt a prioritást szolgálja a partnerhálózattal fenntartott együttműködés is, ami az iráni katonai gondolkodás egyik pillérét jelentő „előretolt védelmi koncepció” egyik alkotóeleme. Ez az együttműködés lehetőséget biztosít Iránnak a térségbeli fenyegetések visszaszorítására és elrettentési képességeinek növelésére.
Az Irán-barát partnerek alkotta hálózat az ország rétegzett védelmi struktúrájának is a részét képezi, és fontos szerepet játszik a védelem stratégiai mélyégének a kialakításában. Az „ellenállás tengelyének” nevezett hálózat tehát számos ponton kapcsolódik az ország átörökített biztonságpolitikai prioritásaihoz: a regionális hatalmi státuszra való törekvéshez, az önerőre való támaszkodáshoz és az elrettentési képességek fokozásához.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!