A Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városánál legalább 37 embert öltek meg az izraeli bombázások és légicsapások kedden, valamint az elmúlt éjszaka folyamán – írja az Associated Press szemtanúkra, mentőszolgálati munkatársakra és kórházi tisztviselőkre hivatkozva.
Hétfőn késő este és kedden kora reggel bombázások érték Rafah nyugati Tel al-Szultan kerületét, amelyek legalább 16 ember halálát okozták – közölte a Palesztin Polgári Védelem és a Palesztin Vörös Félhold. A halottak közül heten egy ENSZ létesítmény melletti sátorban voltak, mintegy 200 méterre a vasárnapi tűzvész helyszínétől. „A borzalom éjszakája volt” – mondta Abdel-Rahman Abu Iszmail, egy Gázavárosból származó palesztin, aki december óta Tel al-Szultanban húzta meg magát. Felidézte, a keddre virradó éjszaka folyamán „folyamatos robbanások hangját” hallotta, fölötte pedig vadászgépek és drónok repültek.
Egy szemtanú, Ahmed Nassar elmondta, hogy több családtagját elveszítette a légicsapásban, amelyben számos sátor megsemmisült vagy megrongálódott. A térség a Földközi-tenger olyan parti sávjában fekszik, amelyet Izrael kiterjesztett humanitárius övezetként jelölt ki és a rafahi civileknek azt tanácsolta, hogy oda vonuljanak biztonságba. Az ott élők többsége a háború korábbi szakaszában menekült el Gáza városából. „Semmi közük sincs semmihez” – mondta az események szemtanúja.
Az izraeli hadsereg cáfolta a támadást
Az izraeli hadsereg tagadta, hogy csapást mért volna a sátortáborra – írja a Reuters. „Az elmúlt órák jelentéseivel ellentétben az IDF (Izraeli Védelmi Erők) nem csapott le az al-Mawasi humanitárius területen” – közölte nyilatkozatában a hadsereg.
Rafah központjában tankokat és gépfegyverekkel felszerelt páncélozott járműveket láttak a város egyik nevezetessége, az Al-Awda mecset közelében – közölték szemtanúk kedden.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy erői továbbra is Rafah térségében tevékenykednek, anélkül, hogy kommentálta volna a városközpontba való előrenyomulást.
Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke kijelentette, hogy Rafahban folytatja a nyomást. Izrael miniszterelnöke szerint a csapataiknak be kell vonulniuk a városba, hogy szétverjék a Hamászt és visszaadják a háborút kiváltó október 7-i támadásban ejtett túszokat.
Egy korábbi támadásnál az izraeli hadsereg elismerte, hogy hibáztak
A Rafah ellen indított izraeli támadás több mint egymillió embert késztetett arra, hogy elhagyja a várost – közölte kedden a palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökség. A legtöbbjüket már többször is kitelepítették az Izrael és a Hamász közötti, közel nyolc hónapja tartó háborúban. A családok rögtönzött sátortáborokban és más, háború sújtotta területeken kerültek elhelyezésre. Az elmúlt napok csapásai Rafahtól nyugatra fekvő területeket érintettek, a vasárnap eltalált terület nem szerepelt az Izrael által május elején kiadott evakuálási parancsban, és néhány, a táborban menedéket kereső palesztin azt mondta, hogy azt hitték, hogy ez egy biztonságos zóna. Az izraeli szárazföldi csapatok és harckocsik Rafah keleti részén, a város központi részein és a gázai-egyiptomi határ mentén tevékenykedtek.
Ahogy arról az Index is beszámolt, több tucat palesztin halt és sebesült meg egy izraeli támadásban a Gázai övezet déli csücskén vasárnap este. A csapások a rafahi menekülttábort érték. A gázai egészségügyi tisztviselők szerint legalább 45 palesztin civil halt meg, köztük sátrakban lakó, kitelepített emberek.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök elismerte, hogy tragikus hibát követtek el a támadással, amelyet világszerte elítéltek, többek között az Európai Unió, az ENSZ, Egyiptom és Kína vezetői részéről. Izrael növekvő elszigeteltségének jeleként kedden Spanyolország, Írország és Norvégia is hivatalosan elismerte a Palesztin Állam létezését, amivel tízre növekedik azon EU-tagállamok száma, amelyek de jure is elismerik a Ciszjordániából, Kelet-Jeruzsálemből és a Gázai övezetből álló országot. A döntést az országot hivatalosan vezető Palesztin Nemzeti Hatóság üdvözölte, Izrael pedig ellenezte.
Az izraeli hadsereg szerint a sátortáborban vasárnap keletkezett lángokat másodlagos robbanások okozhatták, valószínűleg palesztin harcosok fegyvereiből. A tűzzel kapcsolatos első izraeli vizsgálat eredményeit kedden adták ki. Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!