A köztársasági elnök által szeptember 5-én kormányfőnek kinevezett jobboldali volt európai biztos csütörtök este ötven percet tárgyalt az Elysée-palotában Emmanuel Macronnal, és megtette javaslatát az új kormányra.
„A miniszterelnök bemutatta kormányának felépítését és összetételét, amely tiszteletben tartja a (politikai) egyensúlyt. A kormányt vasárnapig bemutatjuk, a szokásos etikai ellenőrzéseket követően” – tudatta közleményben a miniszterelnöki hivatal, „konstruktívnak” minősítve az elnökkel folytatott eszmecserét.
A kormány tagjait az államfő nevezi ki a miniszterelnök javaslata alapján, és bár Emmanuel Macron előzetesen jelezte, hogy nem kíván beavatkozni a kormány összetételébe, már kedden és szerdán is egyeztetett Michel Barnier-val. Csütörtök délután a miniszterelnök egyeztetett a centrista és jobbközép politikai erőkkel is, amelyek várhatóan részt vesznek a leendő kormányában. Neveket azonban nem árult el.
Változások a francia kormányban
Az MTI szerint a jobboldali Köztársaságiak (LR) nemzetgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, Laurent Wauquiez elsőként jelentette be, hogy elutasította a pénzügyi tárcát. A párt szenátusi frakcióját vezető Bruno Retailleau, a párt és a volt kormánytöbbség forrásai szerint viszont a belügyminiszteri poszt várományosa. Az eddig az európai ügyekért felelős minisztert, az Emmanuel Macron pártjához tartozó Jean-Noël Barrot-t javasolja külügyminiszternek Michel Barnier, míg az eddigi védelmi miniszter, Sébastien Lecornu és Rachida Dati kulturális miniszter a helyén maradhat.
Michel Barnier elmondta, hogy egy 38 tagú kormányt képzel el, 16 miniszterrel, közülük heten az elnöki párt, az Együtt a Köztársaságért tagjai, hárman jobboldaliak (Köztársaságiak), ketten centristák (MoDem), hárman pedig jobbközép pártokhoz […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/09/20/franciaorszag-kormany-emmanuel-macron-targyalas-michel-barnier/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!