Bóka János európai ügyekért felelős miniszter brüsszeli sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a magyar kormány egyetért a lengyel soros uniós elnökség megközelítésével, amely szerint minden témában a biztonság legyen az elsődleges szempont.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy kereskedelmi kapcsolatok terén a magyar állásponthoz közelebb áll a konnektivitás. Ez a hvg.hu tudósítása szerint azt jelenti, hogy a magyar kormány a keleti gazdasági kapcsolatok erősítését szorgalmazza.
Az ülés témája az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése volt, ahol többek között Magyarország helyzetéről is beszéltek. Az Általános Ügyek Tanácsa rendszeresen foglalkozik a bizottság minden tagállamra vonatkozó értékelésével, amelyet már öt alkalommal publikáltak. Magyarországról több elmarasztaló megállapítás szerepelt. Bóka János azonban úgy fogalmazott, hogy „a magyar viszonyok alapos ismerete és a kettős mérce elkerülése elkerülhetetlen”.
Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a magyar kormány még nem döntött arról, milyen válaszlépést hoz a migrációs bírsággal kapcsolatban. Ezt több nemzetközi jogi iroda vizsgálja, viszont a bírság összege közben folyamatosan növekszik. A miniszter utalt arra is, hogy a magyar kormány nem nyújtott be az Európai Bizottsághoz a menekültügyi és migrációs paktumhoz kapcsolódó végrehajtási tervet.
Adam Szlapka miniszter a lengyel soros elnökség nevében azt mondta, hogy a magyar jogállamiságot tavasszal tovább vizsgálják, májusban indul az újabb tárgyalás a 7-es cikk szerinti eljárás keretében, ami már hat éve húzódik, de csak az első szakaszban tart a folyamat.
Az Európai Bizottság támogatja a tagállamokat a végrehajtási terv megalkotásában
Ami Magyarországot illeti, még mindig jelentős jogállamisági aggályok merülnek fel, és az Európai Bizottság készen áll arra, hogy minden tagállamot támogasson a jogállamiságról szóló éves jelentés ajánlásainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseiben − jelentette ki kedden Michael McGrath demokráciáért és jogállamiságért felelős uniós biztos Brüsszelben.
Az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországgal […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/01/28/brusszel-europai-unio-boka-janos-michael-mcgrath-jogallamisag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!