A közlemény szerint Jepifanyij metropolita arra kéri az ukrán kormányt, hogy biztosítson helyiségeket a Lavra területén az istentiszteletre, a szerzetesek lakhatására és tevékenységére. Reményét fejezte ki, hogy az állam segít megvédeni a Lavra új vezetőjét és a kolostort a „moszkvai patriarchátus támogatóinak” esetleges provokációitól. Avraamij arra buzdította a szerzeteseket, hogy kövessék példáját és csatlakozzanak ők is az egyesült ukrán egyházhoz. Kijelentette, hogy Pavlo metropolita, a kijevi Lavra jelenlegi vezetője és az Ukrán Ortodox Egyház vezetése felelős egyedül a Lavra körül kialakult helyzetért − közölte az MTI.
„Mindannyian fájdalmat és kétségbeesést éreztünk a kolostorunkkal történt események miatt. Még mindig próbálják elhitetni velünk, hogy ezeknek az eseményeknek az egyetlen oka az ukrán állam hozzáállása. Őszintén el kell azonban ismernünk, hogy a volt vezetőnk, a metropolitánk és a zsinatunk által képviselt egyházi vezetés lépésről lépésre alakította ki azt a szomorú helyzetet, amelyben vagyunk. Párbeszéd helyett elzárkóztak és fenyegetőztek. Ahelyett, hogy felismerné az őszinteség szükségességét, és belátná, hogy végleg meg kell szakítani az ellenünk hadat üzenő Moszkvának való alárendeltséget, vannak homályos és félszeg döntések, kijelentések, amelyeket mindenki úgy értelmez, ahogy akar. Ahelyett, hogy az ortodox egység és megbékélés útjait keresnénk, ellenségeskedést és konfrontációt szítanak” − fejtette ki Avraamij. Hozzátette, hogy kész párbeszédet folytatni az UPC papjaival.
Kijev azzal vádolja az UPC-t − a második legnépesebb ukrajnai ortodox egyházat −, hogy kapcsolatban áll az Orosz Ortodox Egyházzal (RPC), amely szerinte támogatja Moszkva ukrajnai háborúját. Az UPC kitart amellett, hogy 2022 májusában, a háború kezdete után három hónappal függetlennek nyilvánította magát az Orosz Ortodox Egyháztól.
Megátkozta Zelenszkijt az ortodox pátriárka
Pavlo, a Moszkvai Patriarchátus ukrán ortodox egyházának metropolitája „garantálja”, hogy Isten nem bocsátja meg Volodimir Zelenszkij elnöknek, amiért kilakoltatta a moszkvai egyházat a kijevi Lavrából. Ezt egy videóüzenetben mondta el − írta meg a Buk Info.
Azt mondom Önnek, elnök úr, és egész csapatának, hogy a könnyeink nem fognak a földre hullani. Az ön fejére fognak hullani! Azt hiszitek, hogy miután a mi hátunkon kerültetek hatalomra, így viselkedhettek? Isten nem fog megbocsátani neked és a családodnak!
− mondta.
A videóban az átkozódást 03:00-nál találják.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/03/30/haboru-orosz-ukran-konfliktus-egyhazszakadas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!