Újabb részletek derültek ki arról a négy amerikai katonáról, akik vasárnap életüket vesztették egy dróntámadásban a kuvaiti Shuaiba kikötőben. Ez volt az első ismert amerikai veszteség azóta, hogy az Egyesült Államok és Izrael katonai hadjáratot indított Irán ellen – írja a The Guardian.
Az amerikai hadügyminisztérium közlése szerint mind a négy katona az iowai Des Moines-ban állomásozó 103. fenntartó parancsnoksághoz tartozott, és az Operation Epic Fury műveletet támogatta. A Pentagon kedden este hozta nyilvánosságra az áldozatok nevét: Cody A. Khork százados, Nicole M. Amor törzsőrmester, Declan J. Coady őrmester és Noah L. Tietjens törzsőrmester. Két másik elhunyt katona kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az ügy vizsgálata még folyamatban van.
A 20 éves Declan J. Coady az iowai Des Moines-ban élt, és 2023-ban csatlakozott a hadsereg tartalékos állományához informatikai szakemberként. Szolgálata alatt több kitüntetést is kapott, köztük az Army Service Ribbon, a National Defense Service Ribbon és az Overseas Service Ribbon elismeréseket. Nővére, Keira Coady szerint testvére május 5-én töltötte volna be a 21. életévét.
Még szinte gyerek volt, és örökre a kisöcsém marad
– mondta, hozzátéve, hogy testvére intelligens, kedves és különleges ember volt, aki stabil pontot jelentett a család életében.
Reggel már nem válaszolt
A 35 esztendős Cody A. Khork a floridai Lakelandből származott. 2009-ben lépett be a Nemzeti Gárdába, ahol rakéta-sorozatvető rendszerrel foglalkozó szakemberként szolgált, majd 2014-ben katonai rendészeti tisztként csatlakozott a tartalékos hadsereghez. Ismerősei szerint közvetlen, mindig mosolygós ember volt, aki odafigyelt a körülötte élőkre, és „akivel mindig olyan érzés volt találkozni, mintha nem telt volna el idő a legutóbbi beszélgetés óta”.
A 39 éves Nicole M. Amor Minnesota állam White Bear Lake településén élt. 2005-ben lépett be a Nemzeti Gárdába logisztikai szakemberként, majd egy évvel később a tartalékos hadsereghez került. 2019-ben Kuvaitban és Irakban is szolgált. Férje elmondása szerint a támadás előtt a katonák kisebb csoportokra oszlottak, mert attól tartottak, hogy a bázist támadás érheti. Utoljára körülbelül két órával halála előtt beszéltek. „Reggel már nem válaszolt” – idézte fel a gyászoló férj.
A legidősebb áldozat a 42 esztendőt Noah L. Tietjens, aki a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/06/iran-usa-konfliktus-haboru-egyesult-allamok-katona-aldozat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!