A helyi, Hamász által támogatott hatóságok a kedd esti csapás után azt állították, hogy több száz palesztin meghalhatott a kórházban. Először megközelítőleg 500, majd szerdán 471 halottról számoltak be. A helyiek szerint egy izraeli légicsapás okozta a tragédiát, az izraeli hadsereg (IDF) viszont azzal kapcsolatban közölt bizonyítékokat a minap, hogy az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet meghibásodott rakétája csapódhatott be – és az Egyesült Államok (némi habozás után) ezt az álláspontot fogadta el.
Bár a nyugati világ zöme azóta ezt az álláspontot tartja mérvadónak, egy dolgot még mindig nem lehet tudni biztosan:
Izrael szerint a Hamász által közölt szám irreálisan nagy volt, és olyan hamar közölték, hogy annyi idő alatt még az áldozatok megszámlálására sem lehetett elég idejük.
Az Egyesült Államok és Európa nem ért egyet az áldozatok számát illetően
Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy az amerikaiak kielemezték az eddig nyilvánosságra hozott adatokat, amelyek szerintük azt a hipotézist erősítik meg, hogy az Iszlám Dzsihád lehetett a felelős.
A CNN és a Reuters magyar idő szerint csütörtök este egyaránt közölte, hogy betekintést nyerhettek az amerikai hírszerzés egyik, még szerdán készült dokumentumába, amely a fentieknél még szélesebb körű információkon alapul. Mint írták, az amerikai hírszerzés úgy értesült, hogy
a kórházban történt csapásnak 100 és 300 közti halálos áldozata lehetett.
Mindez jelzi, hogy még az amerikai hírszerzésnek is viszonylag bizonytalan értesülései vannak ebben az ügyben. A jelentésben azt írták, hogy szerintük a két szám közül a 100-hoz lehet közelebb a szám.
A riportban azt is közölték, hogy a kórház épületében „csak könnyebb strukturális károk keletkeztek”, beleértve a tetőzetet is, amiből szerintük arra lehet következtetni, hogy nem izraeli légicsapás történt.
Valószínűleg nem Izrael bombázta le a kórházat a Gázai övezetben. Úgy látjuk, hogy nem Izrael felelős azért a robbanásért, amelyben civilek százai halhattak meg tegnap.
A CNN-nek egy magas beosztású amerikai tisztviselő azt is elmondta: van némi vita a Biden-kormányzaton belül arról, hogy milyen kézzelfogható hírszerzési bizonyítékok titkosítását oldják fel annak érdekében, hogy bebizonyítsák, nem Izrael áll a csapás mögött. Ugyanakkor egy volt tisztviselő azt is megjegyezte, a vita tárgytalan abból a szempontból, hogy az arab világban már így is elterjedt, megszilárdult az izraeli csapás narratívája.
Az amerikai hírszerzési jelentésben foglaltakhoz képest merőben más adatok láttak napvilágot Európában. Az AFP francia hírügynökségnek sikerült megszólaltatnia egy névtelenül nyilatkozó európai tisztviselőt, aki azt mondta nekik:
Legfeljebb 50 halálos áldozata lehet a kórházban történt csapásnak.
Vagyis az áldozatok száma eszerint a töredéke lenne az amerikai becslésnek. Az AFP nem közölte, hogy pontosan mely ország hírszerzőjéről van szó. A hírügynökség azt viszont megjegyezte, hogy tudósítóik a helyszínen „többtucatnyi” nagyságrendben láttak letakart vagy fekete műanyag zsákba pakolt holttesteket, a kórház udvarán pedig vérnyomok és kiégett autók voltak láthatóak.
A hírügynökség megjegyezte azt is, hogy az európai kormányok sorra elítélték ugyan a csapást, de a legtöbb esetben nem nevezték meg azt, hogy kit tartanak felelősnek.
A kórházat fenntartó egyház közölte: az izraeli hadsereg többször is szólt nekik, hogy menekülni kell
Mindeközben a török Anadolu Agency közölte: a kórházat fenntartó Anglikán Egyház jeruzsálemi érseke azt mondta, hogy az izraeli hadsereg háromszor is figyelmeztette őket, hogy ki kell üríteni az intézményt.
Három evakuációs parancsot is kaptunk: szombaton, vasárnap és hétfőn. A kórházat kedden lebombázták
– mondta Hoszam Naum érsek. Hozzátette, hogy „a legtöbb esetben” telefonon kapták ezeket a figyelmeztetéseket.
Az egyházi tisztviselő mészárlásnak és bűncselekménynek nevezte a történteket, de felelőst nem nevezett meg. „Csak annyit tudunk, amit a televízióban láttunk, de nem vagyunk katonai szakértők” – mondta, hozzátéve azt is: mindig is figyelmeztettek arra, hogy az izraeliek és palesztinok közti konfliktusokból csak baj lehet. Megjegyezte még, hogy Gázában sok épületet, lakóépületet izraeli csapás ért az utóbbi időben.
Az al-Dzsazíra állítja: Izrael nem mond igazat
Az al-Dzsazíra pánarab televízió – amelynek élő adását korábban Izrael szintén bizonyítékként közölte – egy videós anyagban közölte, hogy szerintük nem bizonyítható Izrael állítása arról, hogy az Iszlám Dzsihád rakétája robbant fel.
An Al Jazeera digital investigation found no grounds for the Israeli army’s claim that the strike on the al-Ahli Arab hospital in Gaza was caused by a failed rocket launch. <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!