Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Izgalmas elemzést tett közzé a magyar választás tanulságairól Robert Winnicki lengyel jobboldali politikus, aktivista, kommentátor. Az 1985-ös születésű Winnicki 2015 és 2023 között a lengyel parlament (Szejm) képviselője volt. Társalapítója és vezetője volt a Ruch Narodowynek (Nemzeti Mozgalom), amely több radikális jobboldali csoportot fogott össze. 2023-ban egészségügyi problémák miatt visszavonult a pártvezetéstől, és nem indult újra a választáson, azóta inkább politikai kommentátorként jelenik meg a nyilvánosságban.
A Miért veszített Orbán? címet viselő elemzés bevezetőjében Robert Winnicki megállapítja, hogy az az Orbán Viktor, aki „tizenhat éven át elsüllyeszthetetlennek tűnt, megsemmisítő vereséget szenvedett a választásokon. Olyan módon veszített, amely egy egész korszakot zár le. Magyar Péter Tisza Pártja olyan sikert ért el, amely csak Orbán 2010-es győzelméhez mérhető. Magyar nemcsak a hatalmat vette át, hanem megkapta az eszközöket az Orbán-rendszer teljes lebontásához is”.
A szerző megállapítja, hogy a közel 80 százalékos részvétel a rendszer elleni mozgósítás volt, nem egy rutinszerű hatalomváltás.
A Tisza nyert Budapesten, de ami ennél fontosabb: áttörte az ellenzék nagyvárosi rezervátumának falait. A fővárosi agglomerációban, az ország nyugati régióiban, az iparvárosokban, a fiatalok körében és a korábban Fidesz-gépezet által uralt helyeken olyan hullám indult el, amelyet Orbán nem tudott megállítani. A lavina egy folyamat betetőzése lett: a Fideszbe való belefáradásé, a közszolgáltatások válságáé, a korrupcióé, a piszkos kampányé, és végül a hatalom félelméé, amelynek lépései az utóbbi időben egyre idegesebbé váltak
– írja Robert Winnicki.
Az írása címében feltett kérdésre, miszerint Miért veszített Orbán?, a politikai kommentátor 6 pontban válaszolt.
1. A Fidesz gazdasági rendszere inkább a propaganda, mintsem a valós jólét eszköze lett
Orbán Viktor mítosza éveken át egy egyszerű képre épült: kemény vezető, stabil állam, növekedés, munka, beruházások, nemzeti kapitalizmus. Csakhogy az átlag magyar nem Szijjártó Péter sajtótájékoztatóiból él, ahol az újabb akkugyárakat jelentik be, hanem a fizetése összegéből, az élelmiszerárakból, a lakbérből, a számlákból, a kórházak minőségéből, a vasút állapotából és abból, ami a tárcájában marad. Itt pedig a mérleg könyörtelen.
2010-ben, amikor Orbán visszatért a hatalomba, Magyarország egy főre jutó nominális GDP-je körülbelül 13,2 ezer dollár volt. Lengyelország hasonló szinten, körülbelül 12,6 ezer dolláron állt. Románia messze lemaradva, körülbelül 8,3 ezer dollárral. 2024-ben (a Világbank utolsó teljes adatai szerint) Magyarország körülbelül 23,3 ezer dollárnál tartott, Lengyelország körülbelül 25,1 ezernél, Szlovákia körülbelül 26 ezernél, Csehország körülbelül 31,8 ezernél, Románia pedig körülbelül 20,1 ezernél.
Mit jelent ez politikailag? – teszi fel a kérdést a lengyel elemző. Válasza szerint Magyarország nem húzott el a régiótól. Ellenkezőleg: hagyták magukat beérni, sőt részben leelőzni. Lengyelország nominálisan megelőzte Magyarországot. A sokkal alacsonyabbról induló Románia drámaian csökkentette a távolságot. Csehország egyértelműen gazdagabb maradt, és Szlovákia is – saját problémái ellenére – magasabban állt.
Még rosszabbul néz ki a fogyasztás. Az Eurostat méri az úgynevezett „tényleges egyéni fogyasztást” (AIC), amely a háztartások valós anyagi életszínvonalát mutatja vásárlóerő-paritáson. 2024-ben Magyarország az Európai Unió legalján volt: az EU-átlag 72-73 százalékán. Lengyelország 84 százalékot, Csehország 82 százalékot, Szlovákia 78 százalékot, Románia pedig 86 százalékot ért el. Ez nem statisztikai részletkérdés, hanem az emberek mindennapi tapasztalata:
a magyarok körülnéznek a régióban, és azt látják, hogy mások jobban élnek vagy gyorsabban zárkóznak fel.
Ehhez jött az infláció. A pandémia és az energiasokk után Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció az EU-ban. A csúcs 2023 telén közel 26 százalékvolt. Ez felemésztette a stabilitás mítoszát.
Az állam beszélhetett szuverenitásról, de a pénztárcák valami mást mondtak a magyaroknak.
Orbán egy nagy összeszerelő üzem modelljére építette a gazdaságot. Német autók, ázsiai akkumulátorok, kínai befektetések, koreai gyárak, állami támogatások, olcsó vagy importált munkaerő, a kiválasztott befektetők különleges kezelése. Audi Győrben, Mercedes Kecskeméten, BMW és CATL Debrecenben, Samsung SDI Gödön, BYD Szegeden és Komáromban.
Papíron ez ipari offenzívának tűnt. A gyakorlatban Magyarország külföldi konszernek gyártóplatformjává vált, amely mélyen függ Berlin vagy Peking döntéseitől és a világgazdasági ingadozásoktól.
Összehasonlításképpen: Lengyelország sokkal diverzifikáltabb gazdasággal rendelkezik, amely jobban bírja a válságokat, ami látszott 2008 és 2020 után is.
A gazdaság kézi vezérlése csak mélyítette a problémákat. Különadók, hatósági árak, önkényes döntések, állami transzferek a „sajátoknak”, államosítás ott, ahol el kellett venni valamit, privatizáció ott, ahol a barátoknak kellett adni. Egy ilyen rendszer egy ideig működhet, mert kontrollt ad a hatalomnak, de hosszú távon rombolja a versenyt, a kiszámíthatóságot és a bizalmat. Amikor pedig beüt a válság, kiderül, hogy nincs valódi ellenálló képesség, csak adminisztratív improvizáció.
És ott van még Budapest és a vidék ellentéte. A főváros és agglomerációja húzza a statisztikákat, vonzza a tőkét, a fiatalokat, az egyetemeket. A vidék viszont sokszor úgy néz ki, mint Lengyelország vidéke 20 évvel ezelőtt. A vidéki lakosság bezárt vagy alulfinanszírozott kórházakat, gyenge közlekedést, alacsony béreket és a fiatalok elvándorlását látja. Látja a helyi Fidesz-bárókat és a beruházásokat, amelyek nem feltétlenül javítják a helyiek mindennapjait. Orbán nemzetről beszélt, de olyan államot hozott létre, ahol a nemzet nagy része úgy érezte, egy idegen gyár hátsó udvarán él
– írja Robert Winnicki.
2. A korrupciós-oligarchikus rendszer túlságosan láthatóvá vált
A lengyel elemző szerint minden tartós hatalom köré kiépül egy kliensi kör, de az a hatalom, amit Orbán Viktor 2010-ben kapott, és amivel élni kezdett, radikálisan fogékonnyá tette rendszerét a haveri körök és a korrupció irányába. Magyarország az Európai Unió aljára süllyedt a Transparency International korrupciós indexein. 2025-ben a TI Magyarország azt írta, hogy az ország sorozatban negyedik éve az EU legkorruptabb állama, ahol a rendszerszintű korrupció a közpénzek magánzsebekbe történő átvándorlásához kötődik.
A rendszer szimbólumai olyan emberek lettek, mint Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor régi felcsúti ismerőse, aki az ország egyik leggazdagabb emberévé nőtte ki magát. „A Fideszhez köthető üzleti karrierek robbanásszerűen íveltek felfelé a közbeszerzéseknek, átvételeknek, koncesszióknak, alapítványoknak, médiának, bankoknak és az energiaszektornak köszönhetően. Az állam megszűnt döntőbíró lenni; a politikai zsákmány elosztójává vált” − állítja Winnicki, aki szerint külön szimbólummá vált maga Orbán Viktor magánvagyona is.
Formálisan a miniszterelnök évek óta szerény vagyonú politikusként mutatta be magát, akinek nyilatkozatai köszönőviszonyban sem voltak a közvetlen környezetében lévők vagyonával.
Sok magyar azonban már nem hisz ebben a képben. A gyanú középpontjába a hatvanpusztai hatalmas uradalom került, amely formálisan az Orbán családhoz, elsősorban apjához, Orbán Győzőhöz köthető. Hivatalosan ez nem a miniszterelnök vagyona, politikailag azonban a választók kérdésének szimbólumává vált: vajon az az ember, aki évek óta uralja az államot, valóban nem profitált-e magánúton abból a rendszerből, amely milliárdossá tette rokonait és barátait?
Robert Winnicki úgy véli: „A hatalom válaszolhat tulajdoni lapokkal, a társadalom azonban a léptéket, a pompát és a kapcsolódásokat nézi, és egyszerűen kérdez: ez még családi birtok, vagy már a rejtett vagyon emlékműve, amit miniszterelnöki fizetésből nem lehetett volna felépíteni?”
A legfontosabb azonban az volt, amit az átlag magyar tapasztalt. Karrier Fidesz nélkül? Lehetséges, de nehezebb. Üzlet kapcsolatok nélkül? Lehetséges, de kevésbé biztonságos. Önkormányzat alkuk nélkül? Lehetséges, de kitéve a pénzügyi fojtogatásnak. Médium állami hirdetések nélkül? Lehetséges, de a túlélésért való küzdelemre kárhoztatva. Egyetem, alapítvány, intézet, sportklub – a rendszer mindenhol azt üzente: velünk vagy, vagy nehéz dolgod lesz.
A TISZA azért is nyert, mert Magyar Péter ebből a világból érkezett.
Nem lehetett őt könnyen „sorosistának”, „brüsszeli liberálisnak” vagy az állam működését nem ismerő embernek beállítani. „Ismerte a mechanizmusokat, és azt mondta a magyaroknak: tudom, hogyan működik. Egy lojalitásra épülő államban a belső ember, aki elárulja a rendszer titkait, veszélyesebb tíz klasszikus ellenzékinél” − állítja az elemzés írója.
3. A propaganda hatalmas volt, de már nem volt mindenható
Robert Winnicki szerint Orbán módszeresen építette ki médiadominanciáját. Előbb a szabályozás, majd a reklámpiac, aztán a közmédia, végül a KESMA – a baráti tulajdonosok által átadott több száz sajtóterméket tömörítő óriásalapítvány. Ehhez jött az MTVA, a helyi lapok, portálok, influenszerek és a plakátkampányok. „A módszer egyszerű volt: az ellenfelet nem kritikával illetni, hanem politikailag dehumanizálni. Hol Soros-ügynök volt, hol Brüsszel bábja, hol Gyurcsány embere, hol a »háborúpárti«, hol ukrán áruló. 2026-ban a Fidesz ismét népszavazássá akarta tenni a választást: Orbán vagy háború. A Tisza egyenlő a magyarok frontra küldésével. Orbán vagy káosz.”
A kampány finisében Orbán a nemzetbiztonsággal is próbált játszani a Szerbián átfutó gázvezeték ügyében. Miután
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!