Nyilatkozatot fogadtak el a klímaválság és egyéb globális kihívások kezeléséről szombaton Johannesburgban a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 csoport állam- és kormányfőinek tanácskozásán annak ellenére, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban zajló értekezletet az Egyesült Államok teljes egészében bojkottálja.
A nyilatkozat szövege végleges, annak tartalmáról már nem folyik több tárgyalás – mondta el a találkozó házigazdája, Cyril Ramaphosa, a dél-afrikai elnök szóvivője újságírók előtt a kétnapos találkozó első napján. Hozzátette: egész évben egyeztettek a nyilatkozat elfogadása érdekében, és az utóbbi egy hét munkája különösen intenzív volt – adta hírül az MTI.
Ramaphosa a tanácskozás megnyitóján jelezte, hogy „elsöprő konszenzus és egyetértés” alakult ki azzal kapcsolatban, hogy rögtön az értekezlet elején fogadják el a nyilatkozatot.
„Nem hagyhatjuk, hogy bármi is kisebbítse a G20-csoport első afrikai elnökségének értékét, formátumát és hatását” – mondta.
A nyilatkozat olyan elemeket is tartalmaz, amelyeket Washington korábban élesen ellenzett: egyebek mellett hangsúlyozzák benne a klímaváltozás súlyosságát, illetve annak szükségességét, hogy a világ minél hatékonyabban alkalmazkodjon a változásokhoz, méltatják a megújuló energiaforrások használatának fokozására kitűzött ambiciózus célokat, és felhívják a figyelmet arra, milyen nehézségeket okoz a szegény országok adósságszolgálata.
Az éghajlatváltozás említésével a résztvevők nem vették figyelembe Donald Trump amerikai elnök véleményét, aki többször is kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy tudományos konszenzus állna fenn azt illetően, hogy a klímaváltozás valóban az emberi tevékenység következménye lenne. Amerikai tisztségviselők korábban jelezték: Washington ellenzi, hogy a G20-csúcs nyilatkozatában megemlítsék az éghajlatváltozást.
A fehér farmerek állítólagos elnyomása miatt maradt távol az Egyesült Államok
Donald Trump amerikai, valamint Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök egyaránt lemondták részvételüket az afrikai kontinensen első ízben megrendezett G20-csúcson. Mexikó és Argentína vezetői sem vesznek részt az eseményen.
Trump kormánya teljes egészében […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!