A nyári fesztiválokon szeméthegyek képződnek, miután a látogatók ezrei, sőt tízezrei iszonyú mennyiségű papírba csomagolt ételt fogyasztanak, és töméntelen mennyiségű sört isznak – műanyag poharakból.
Évi 23 500 tonna hulladék gyűlt össze csak a brit fesztiválokon, és ennek a mennyiségnek csupán kétharmada végezte hulladéklerakóban – ez derült ki egy három éve, 2020-ban készült jelentésből.
Összehasonlításul: az idei Szigeten tervbe vették, hogy megháromszorozzák a tavaly összegyűjtött 12 tonna szemét mennyiségét, és 36 tonnát szednek kupacba. A Szigeten persze a szemét mennyisége jóval nagyobb: 2010-ben például több mint négyezer köbméter hulladékot szállítottak el.
Az EU egyelőre csak indítvány formájában ösztönzi a környezetvédelmet – jelezte a Politico. Brüsszel azt javasolja az étel- és italárusoknak – a fesztiváliakat is beleértve –, hogy az egyszer használatos göngyöleget újrahasznosíthatóra cseréljék le. A javaslatból nagy valószínűséggel jogi szabályozás fog születni.
Az Európai Unió persze nem csak a fesztiválokat rendszabályozza. A cél a csomagolási szemét csökkentése az közösség teljes területén, ahol 2020-ban 32,7 millió tonna papír- és karton-, illetve 15,5 millió tonna műanyag hulladék keletkezett.
Csökkenthető ökolábnyom
Belgiumban a kisebb fesztiválok készen állnak a kihívásra, néhány nagyobb fesztivál szervezői azonban felháborodottan panaszolták, hogy az érvényes szabályozás már most is logisztikai rémálomként gyötri őket. Három fesztivál kérelmezte mentességet az egyszer használatos műanyag poharak használatát tiltó nemzeti szabályozás alól, amely idén lépett hatályba. Sikerrel.
A piac még nem áll készen arra, hogy egy nagyobb, többnapos fesztivál teljes tartama alatt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!