Véget ért vasárnap a szélősjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) kétnapos kongresszusa, amelyen a párt két társelnökét, Tino Chrupallát és Alice Weidelt is megerősítették pozíciójában a küldöttek. „Az AfD azért van itt, hogy győzzön. Győzni és kormányozni fogunk” – mondta Tino Chrupalla záróbeszédében a párt kormányzati törekvéseit ecsetelve.
Kijelentette: a cél szövetségi szinten is átvenni a kormányzást 2029-ben és egységre szólította a pártot.
Hangsúlyozta, hogy a hatalomig vezető úton fel kell készülni „csalódásokra, de kudarcokra is”. „Még 4-5 százalékot akarunk gyarapodni” – tette hozzá. Az AfD társelnöke szerint a pártnak semmi olyasmit nem szabad megígérnie, amit nem tud később teljesíteni. „Az ígéreteinket aztán teljesítenünk is kell” – húzta alá.

Igényt tartanak a kormányzásra
Alice Weidel beszédében kijelentette: az elkövetkező német szövetségi parlamenti választásokat követően az AfD „igényt támaszt a kormányzásra, mert mi vagyunk a legerősebb erő”. Ugyanakkor – mint fogalmazott – most a tartományi választásokra összpontosítanak, szeptemberben Szász-Anhaltban, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben is tartanak választásokat.
Leszögezte: az AfD felkészül esetleges előrehozott választásokra is szövetségi szinten. Az újonnan megválasztott pártvezetés legfőbb feladata, hogy elősegítse a felkészülést a kormányzás átvételére, a többi között új alapprogram kidolgozásával is. Az AfD „a legerősebb politikai erőként igényt támaszt a kormányzásra”, hogy Németországot „a fejéről a talpára állítsa” – hangsúlyozta.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az AfD támogatottsága eléri a 29 százalékot, míg Friedrich Merz német kancellár vezette jobbközép pártszövetsége körülbelül 22 százalékon áll. A párt az év elején Nyugat-Németország két tartományi választásán is jelentős előretörést ért el. Szombaton Erfurtban a rendőrség szerint 31 ezren, a szervezők szerint 50 ezren tiltakoztak a kongresszusát tartó AfD ellen.
(Borítókép: Az újonnan megválasztott AfD szövetségi végrehajtó bizottság tagjai a színpadra lépnek 2026. július 5-én. Fotó: Sebastian Kahnert / picture alliance / Getty Images)
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/07/05/afd-alternativa-nemetorszagnak-kongresszus-tarselnok/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!