A jobboldali Svéd Demokraták (SD) támogatta svéd kormány pénteken bejelentette, hogy a félautomata fegyverekhez való hozzájutást korlátozó törvénytervezetet dolgoz ki a skandináv ország történelmének legsúlyosabb mészárlása után – írta az MTI.
„Vannak bizonyos veszélyes fegyvertípusok, amelyeket csak kivételesen szabad engedélyezni polgári célokra. Erre példa az AR–15 karabély, mert kompatibilis a katonai típusú nagy tölténytárakkal, és rövid idő alatt súlyos károkat képes okozni” – írta közleményében a kormány.
A Svédország középső részén fekvő Örebro felnőttképzési központjában kedden elkövetett tömeggyilkosságnak tíz halálos áldozata volt, közöttük több külföldi származású személy. A rendőrség szerint három fegyvert – valamint nagy mennyiségű töltényhüvelyt és fel nem használt lőszert – találtak a lövöldözés elkövetője mellett, akit a svéd sajtó szerint Rickard Anderssonnak hívtak és 35 éves volt.
A rendőrség szóvivője közölte, hogy „hosszú fegyverek, azaz puskák” voltak, de a pontos típusukra nem tért ki. A nyomozók kiderítették, hogy az elkövetőnek négy vadászfegyverre volt fegyvertartási engedélye.
A rettenetes örebrói támadás több lényeges kérdést is felvetett a fegyverekre vonatkozó törvények kapcsán
– írta honlapján a kormány.
A Campus Risbergska központ mosdójában elrejtőzött egyik diák által készített és a TV4 csatorna által sugárzott videófelvételen lövéseket lehetett hallani, és valaki azt kiáltotta: „El fogtok menni Európából!” Az Aftonbladet című svéd napilap szerint a férfi egy gitártokba rejtette a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/02/07/svedorszag-fegyver-fegyvertartas-lovoldozes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!