Jurassica Parka évek óta ismert alakja a berlini queer közösségnek. Többször szerepelt televíziós műsorokban, fellépett Jan Böhmermann német tévés személyiséggel, és vezette a Berlin Pride felvonulását is.
2023 októberében a berlini Tiergarten kerületi bíróság jogerősen 160 nap, napi 70 eurós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográf tartalmak terjesztése miatt. A Bild információi szerint a vádat az alapvetően 2021 novemberében elkövetett online feltöltés jelentette. Az ítélet indoklása szerint enyhítő körülmény volt, hogy a vádlott megbánta tettét, és „az esemény spontán volt”, bármit is jelentsen ez.
Bár a bírósági eljárás lezárult, Jurassica Parka karrierje nem tört meg,
2024 júliusában még a német családügyi minisztérium videókampányában is szerepelt,
de a médiavisszhang után a minisztérium a felvételeket eltávolította, és elhatárolódott az együttműködéstől.
Negyvenezer euróval támogatták
2024 augusztusában Parka a berlini botanikus kertben rendezett Queens & Flowers fesztiválon is fellépett, amelyet a Steglitz-Zehlendorf kerület 40 ezer euróval támogatott. A kerület később jelezte, hogy a támogatás idején nem tudtak az ítéletről, a jövőben azonban felülvizsgálják a rendezvények résztvevőinek kiválasztását.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/10/29/berlin-drag-queen-politika-reklam-gyermekpornografia/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!