A békemisszió nem ért véget, nyáron is dolgoztak rajta, lesznek még látványos kezdeményezések. A béketervében pontosan leírta, hogy mit kellett volna tenni július elején, az Európai Unió ezt nem fogadta el, a helyzet pedig most rosszabb, mint akkor – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szeptember elején újságíróknak Kötcsén, a jobboldal hagyományos, zárt körű piknikjén.
Most egy svájci lapértesülés szerint
A svájci Die Weltwoche – „A béke barátai” címmel megjelent cikkben – azt írta, hogy időpontról és a helyszínről még egyeztetnek, de Orbán Viktor ezzel lényegében „a színfalak mögött” szervez egy csúcstalálkozót, amelyen az említett felek mellett Svájc és Franciaország is ott lesz (bár magáról a tárgyalásról korábban Orbán Balázs is beszámolt már röviden). A békecsúcs célja természetesen az orosz–ukrán háború lezárása lenne.
A svájci lap cikkéből az is kiderült, hogy az ENSZ New York-i székházában folytathatta a tárgyalásokat a kínai és brazil vezetőkkel, a két országtól pedig a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti feszültségek enyhítést várja Orbán Viktor.
Az öldöklésnek véget kell vetni
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!