A politikus a Patrióták Európáért EP-formáció frakcióülését követően az MTI-nek azt nyilatkozta, a múlt héten Strasbourgban, a magyar kormányfő jelenlétével lezajlott plenáris vita a magyar uniós elnökség prioritásait, az Európai Unió számtalan problémájának megoldását célzó programját kívánta bemutatni, azonban az eseményt politikai „durváskodás” jellemezte.

Deutsch Tamás kitért arra, hogy a Patrióták Európáért frakciója teljes mértékben osztotta azt a helyzetértékelést, miszerint a vitán a testület baloldali többsége világosan megfogalmazta, „hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel, nem visszariadva antidemokratikus eszközöktől sem, meg kívánják buktatni a hivatalban lévő, a magyar polgárok érdekeit képviselő kormányt, mert ez a magyar vezetés ellenáll Brüsszel nemzeti szuverenitást csorbító elképzeléseinek”.
Szinte büszkélkedve hangoztatják, hogy a legelemibb alkotmányos uniós szabályokat áthágva az a céljuk, hogy beavatkozzanak egy ország belügyeibe, megbuktassák a szabadon választott kormányt, és helyébe olyan vezetést ültessenek, amelyik eleget tesz a brüsszelita törekvéseknek.
A képviselő szerint az lenne az elvárás egy „brüsszelita” magyar kormánytól, hogy pénzügyileg és katonailag feltétlen támogatója legyen az Ukrajnában folyó háborúnak, szemben a jelenlegi magyar kormány békepárti álláspontjával. Továbbá hogy a magyar kormány fogadjon be több tízezres nagyságrendben illegális migránsokat, engedjen teret a woke-ideológia törekvéseinek, méghozzá azzal a céllal, hogy a „genderérzékenyítő” aktivisták megkaparinthassák a gyermekeket.
Deutsch Tamás: Ezt egy brüsszelita kormány újra el akarná venni
Később hozzátette, Brüsszel arra törekszik, hogy beleszóljanak azokba a szabad döntésekbe, amelyek kapcsán a magyar kormány helyreállította a 13. havi nyugdíjat, amelyet egy posztkommunista kormány törölt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/10/15/deutsch-tamas-europai-unio-brusszel-europai-parlament-fidesz/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!