Hasfelmetsző Jack története az 1880-as évek végétől eredeztethető, amikor is lakosok ezreit tartotta rettegésben Anglia-szerte. 1888-ban öt nővel végzett, és a gyilkolási módszere is különleges ismertetőjegyévé vált. Az áldozatok egyes szerveit sebészeti pontossággal távolította el, illetve a bűntettek színhelyei egy keresztet formáltak a térképen. A rendőröknek abban az időben számtalan levelet küldtek ezen esetekkel kapcsolatban – Whitechapel negyed polgárőrségének vezetője például egy fél emberi vesét kapott –, ám a gyilkos kilétéről azóta sem lehetett tudni semmit. Bár sok elmélet született Hasfelmetsző Jackkel kapcsolatban, és voltak találgatások azt illetően, ki volt ő, az igazsághoz nem kerültünk közelebb. Egészen mostanáig.
A gyilkos ügyében eljáró egyik nyomozó, Harry Garret – aki 1888-ban a Metropolitans Police-nál dolgozott, ahol a Hasfelmetsző Jack elleni nyomozás folyt – ükunokája, Sarah Bax Horton ugyanis azt állítja, tudja, ki az igazi gyilkos. Ahogy egy nemrég vele készült interjúban kifejtette, arra gyanakszik, Hyam Hyams lehetett a tettes, aki abban az időben azon a környéken élt, ahol a gyilkosságokat elkövették. Sőt, úgy véli, mivel a férfi szivarmunkásként dolgozott, jól kellett bánnia a késsel – ahogy Hasfelmetsző Jack is aprólékos munkát végzett, ha ölésről volt szó.
Még a járásuk is egyezett
Mint kiderült, Hyam Hyams alkoholizmussal, epilepsziával és paranoiával küzdött, illetve egyszer letartóztatták amiatt, mert fejszével támadt rá a feleségére és az anyjára. Ám a brit nő nem […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/07/20/hasfelmetszo-jack-nyomozo-hyam-hyams/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!