Scholtest gyilkossággal vádolták, miután tavaly júliusban a tűző napon álló kocsiban hagyta az alvó kislányát. November 21-re tűzték ki az ítélethirdetést, a férfi 30 év börtönbüntetéssel nézett szembe, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Scholtes azonban nem jelent meg a tárgyalásán, a rendőrök később egy phoenixi lakásban találtak rá a holttestére.
Az elmúlt hónapban egy arizonai bíróságon derült ki, hogy Scholtes mit tett, miközben lánya a forró autóban tartózkodott. A férfi azt állította, hogy üres sebességi fokozat mellett bekapcsolta a klímát, mielőtt kiszállt a kocsiból, majd arról beszélt, hogy hirtelen elvesztette az időérzékét.
Sokat szenvedett a kislány a pokolian meleg utastérben
Miközben a férfi állítólag videójátékozott a konzolján, alkoholt fogyasztott, és pornót nézett, az autó motorja leállt – Parker pedig meghalt. A halottkém szerint 43 Celsius-fok volt a jármű utasterében, amikor a mentők megérkeztek a helyszínre. A kislány hőgutában halt meg, írja a The Sun.
A Scholtes és felesége, Erika közötti szöveges üzenetek feltárták, hogy ez a hanyagság rendszeres magatartásminta volt az apánál. Amikor Parkert kórházba szállították, Erika ezt írta férjének: „Hányszor mondtam neked, hogy ne hagyd a gyerekeket az autóban?!”
A nő később egy érzelmes üzenetben ezt írta: „Elveszítettük a tökéletes kislányunkat”. Válaszul Scholtes így reagált: „Drágám, sajnálom! Hogy tehettem ezt? Megöltem a kincsünket, ez nem lehet igaz”.
A terhelő üzenetek ellenére Erika megjelent a bíróságon, és megvédte a férjét, lánya halálát „hibának” nevezve. A nő orvosként dolgozik abban a kórházban, ahová Parkert is vitték.
A biztonsági kamera buktatta le a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/11/09/hoseg-tragedia-kislany-auto-hoguta/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!