Minderről a The New York Times számolt be, amely azt is közölte, hogy nem kevés embert érinthet mindez,
ugyanis a becslések szerint az orosz elítéltek körülbelül 10 százaléka HIV-pozitív.
A lap szerint sok orosz elítélt arról vallott, hogy a börtönben nem kapták meg a kezeléshez szükséges HIV-gyógyszereket. Amikor viszont elindult a Wagner toborzókampánya, akkor azt mondták nekik, hogy megkapják a készítményeket, ha Ukrajnába mennek harcolni.
A Wagnerbe toborzott fegyveresek körében nagyjából 20 százalék lehet a HIV-fertőzöttek száma, és mindez az ukrán hadifogságba esett személyeknél is tükröződik a The New York Times szerint. A lapnak az egyik hadifogoly azt mondta, hogy sokan azért csatlakoztak a Wagnerhez, mert még a fronton való szolgálat is biztonságosabbnak tűnt ahhoz képest, ha gyógyszer nélkül a börtönben maradnak.
Egyértelmű volt számomra, hogy a gyors és a lassú halál között választhatok
– mondta egy 37 éves, hadifogságba esett elítélt, Timur. Arról is beszámolt, hogy korábban nem volt érdemi katonai tapasztalata, de két hétnyi kiképzés után kapott egy Kalasnyikovot a kezébe, és beküldték a darálóba (miközben arra is figyelmeztették, hogy rögtön agyonlövik, ha megpróbál elmenekülni a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!