Egy szervezet megrendezi a világ első „apasztrájkját” az Egyesült Királyságban, hogy így tiltakozzanak a rövid és alacsony összegű apasági szabadság ellen, amely szerintük hozzájárul a nemek közötti egyenlőtlenséghez a családokon belül – adta hírül a The Guardian.
A Dad Shift kampánycsoport, amely 2025 június 11-re tüntetést is bejelentett a londoni Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium elé, forradalminak tartja a megmozdulást. Hozzáteszik, ez nem csak a férfiakat érinti, mivel az ő kevés szabadságuk miatt a nőkre több szülői feladat hárul, ami miatt karrierjükben is negatív diszkriminációval szembesülhetnek.
Azt követően kezdtek az apák elárulásáról beszélni, hogy a Munkáspárt új törvényjavaslatot adott be, amely ugyan rögzíti, hogy az apukáknak is első naptól jár szabadság, de nem foglalja magába, hogy ez idő alatt legalább mekkora bérezésre jogosultak.
George Gabriel, a Dad Shift munkatársa szerint az apasági szabadságra járó alacsony fizetés miatt sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermekük születése után kivegyék azt. Hozzátette, egy kutatás szerint a brit apák átlagosan 57 százalékkal kevesebb ébren töltött órát töltenek gyermekükkel azok életének első évében, összesen 1403-at, míg az átlagos anyák 3293-at.
Az Egyesült Királyságban az apasági szabadság pocsék rendszere azt jelenti, hogy a legtöbb apa már a gyerek születésének napjától kezdve lehetetlen választásra kényszerül: vagy elmegy dolgozni, hogy eltartsa a családját, vagy pedig biztosítja számára azt, ami a legfontosabb, a jelenlétét
– mondta George Gabriel.
Közölte azt is, hogy a szabályok értelmében egy apuka – vagy azonos nemű pároknál a gyermeket nem világra hozó szülő – jelenleg két hétre jogosult apasági szabadságra, ami alatt a minimálbér kevesebb mint felét kapja. Az egyéni vállalkozók vagy más módon saját magukat foglalkoztatók pedig semmilyen támogatásra nem számíthatnak. Ellenben az anyák az első hat hétre a fizetésük 90 százalékát megkapják, majd további 33 héten keresztül 187,18 fontot (jelenlegi árfolyamon 89 979 forintot) kaphatnak.
George Gabriel szerint a társadalom és a vállalkozások már messze a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!