Joe Biden vasárnap, az utolsó hivatalban töltött napján még egyszer utoljára élt a kegyelmi jogkörével. A leköszönő elnök utolsó pillanatban hozott döntése értelmében öt embernek teljes körű kegyelmet biztosít, míg két másiknak enyhíti a büntetését.
„A mai napon kegyelmi jogkörömmel élve kegyelmet adok öt személynek, és enyhítem két olyan személy büntetését, akik megbánást tanúsítottak. Ezek a kegyelemben részesülők mindannyian jelentős mértékben hozzájárultak közösségeik javításához, jobbá tételéhez” – jelentette be vasárnap a leköszönő elnök a CNN cikke szerint..
Az öt megkegyelmezett között van a postai csalásért 1923-ban öt évre elítélt Marcus Mosiah Garvey polgárjogi vezető, jamaikai újságíró, neki posztumusz adott kegyelmet az elnök. Az 1994-ben nem erőszakos kábítószer-bűncselekményért 10 évre elítélt ifjabb Don Leonard Scottnak is, aki később arról vált ismertté, hogy Virginia állam törvényhozásában ő lett az első fekete házelnök.
Egy bankrablón is meglágyult Biden szíve
Az elnöki kegyelemben részesülők között van a fegyveres erőszak ellen felszólaló Darryl Chambers, akit kábítószerrel való visszaélés miatt ítéltek el, valamint egy bevándorlókat képviselő aktivista, Ravidath „Ravi” Ragbir, akit 2001-ben nem erőszakos bűncselekményért ítéltek el. Ötödikként Kemba Smith Pradia kapott elnöki kegyelmet, őt Scotthoz hasonlóan szintén 1994-ben, és szintén nem erőszakos kábítószer-bűncselekményért ítéltek 24 év börtönbüntetésre. Pradia a rácsok mögött a börtönreformok aktivistája lett.
Az enyhítést kapott két személy közül Michelle West az egyik, akit korábban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy kábítószer-összeesküvési ügyben játszott szerepéért, illetve Robin Peoples, akit az 1990-es évek végén 111 évre ítéltek bankrablásért. A Fehér Ház közleménye szerint utóbbi a jelenleg érvényben lévő törvények szerint enyhébb büntetésre számítana.
Joe Biden legutóbb pénteken élt kegyelmi jogkörével, akkor […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!